Díszpolgárok

Bodó István (1933-2002)

1933. március 31-én született Ószentiván községben. A négy elemi és négy polgári iskola elvégzése után a szegedi Tanítóképzőben érettségizett, majd a Pedagógiai Főiskolán szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet 1954-ben. Ekkor kötött házasságot Tóth Mária tanárnővel.

Szurmay Ernő (1923-2016)

1923. január 19-én született. Besenyszög és Szolnok határában egy Zagyva menti gátőrházban nevelkedett nyolc idősebb testvérével. Édesapja Budapesten vas, majd gázgyári munkásként dolgozott, ő volt Besenyszög kisbírója. A sokgyermekes család 1913-ban költözött Szolnokra, amikor a családfő gátőri állást kapott a Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvíz Ármentesítő Társulatnál.

Szurcsik István (1930-2016)

Szurcsik István életének negyedszázadát Túrkevén töltötte. Varsóban 1953-ban szerzett agrármérnöki diplomát. Fiatal szakemberként a túrkevei szövetkezetben kezdett el dolgozni. Vezetői képessége hamarosan kitűnt munkatársai közül, szakmai tudását egyre magasabb beosztásban fejthette ki. Egészen fiatalon már a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökeként végezhette munkáját.

Kiss Kálmánné Posztós Margit (1935-2016)

Dr. Kiss Kálmánné született Posztós Margit a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium tanára és igazgatója volt. Számos kitüntetéssel ismerték el munkáját: Pro Urbe-díj, Gaál Kálmán-díj (1997), Jubileumi Prima Díj (2009), Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díj 2015.

Kisújszállás díszpolgára, a sokak által szeretett "Gitta néni" éltének 81. évben, 2016. február 22-én hunyt el.

Forrás:

Kormos László (1919-1996)

Dr. Kormos László lelkész 1944 és 1959 között Kunmadarason teljesített szolgálatot. Számos tanulmányt írt a település történetéről. Párt is Kunmadarasról választott magának. Papp Ilona Mária, a helyi gyógyszerész lánya lett a felesége. A település 2015-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.

Forrás:

Dr. Kormos László emlékezete = Madarasi Krónika (2015. április): 8.

Inhalt abgleichen