Kenderes

Trigala István

Kenderesen született 1906-ban. A 2. világháború után szociáldemokrata képviselőként tagja volt az 1945. február 9-én megalakult a nemzeti bizottságnak Tiszaroffon. 1961-ban kezdett dolgozni a tiszaroffi Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet fiókkönyvtárában. 1972-ban Miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott.

Kormos László (1919-1996)

Dr. Kormos László lelkész 1944 és 1959 között Kunmadarason teljesített szolgálatot. Számos tanulmányt írt a település történetéről. Párt is Kunmadarasról választott magának. Papp Ilona Mária, a helyi gyógyszerész lánya lett a felesége. A település 2015-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.

Forrás:

Dr. Kormos László emlékezete = Madarasi Krónika (2015. április): 8.

Nász Imréné Gyürky Zsuzsanna (1934-2014)

Nász Imréné Gyürky Zsuzsanna 1934. július 18-án született Szegeden. Az Állami Tanítóképző Intézet és a szegedi Tanítóképző Főiskola elvégzése után 1954-től matematika-fizika szakos tanárként működött. Tanított a kenderesi és a tószeg általános iskolában, majd Újszászon helyezkedett el. Számos kitüntetéssel ismerték el pedagógusi munkáját. 2014-ben hunyt el.

Forrás:

Bognárné Simon Klára: Búcsú Nász Imréné Zsuzsika nénitől. Újszászi Híradó (2014.10.): 11.

Házy László

Vitéz Házy László, Kenderes

Forrás:
Vitézi rend története, szervezete és tagjainak névkönyve. Budapest, 1941.

Horthy Szabolcs (1873-1914)

Vitéz nagybányai Horthy Szabolcs 1873. január 28-án született Kenderesen.

Középiskolai tanulmányait a soproni főgimnáziumban és a debreceni kollégiumban végezte. Az érettségi vizsga után a berlini egyetem jogi karán tanult, végül 1900-ban Kolozsvárott szerzett államtudományi doktorátust. Közigazgatási pályáját Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében kezdte mint joggyakornok. 1901-tól már szolgabíró a Tiszai és a Jászsági alsójárásban. Édesapja, id. Horthy István halála után azonban lemondott állásáról. 

Inhalt abgleichen