Mezőtúr

Centenáriumi emléktábla (Mezőtúr)

1897. szeptember 27-én kezdődött meg a tanítás a mezőtúri Állami Felsőbb Leányiskolában. A jogutód, a Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 1997-ben emléktáblával ünnepelte az intézmény fennállásának 100. évfordulóját.

Az ünnepséget Teleki Judit, Teleki Blanka egyik leszármazottja is megtisztelte jelenlétével.

Forrás:

Tarpai Zoltán: Ma száz esztendeje [...] Jászkun Krónika (1998.09.27.): 1.

Nagy Kálmán (1880-1922)

Nagy Kálmán 1880-ban született. 1914-ben került Mezőtúrra a református egyháztanács meghívására a Zemplén megyei Semjénből. Négy évig tanítóként dolgozott, majd 1918-ban igazgató-tanítóvá nevezték ki.

1922-ben, 42 éves korában hunyt el.

Forrás:

"Fényes tűzoszlop gyanánt előttünk jártál". Új Néplap (1997.12.16.): 12.

Kovács Béla

Kovács Béla 1863-ban született Mezőtúron. A gimnázium elvégzése után kereskedelmi pályára lépett. 1890-ben gőzfűrésztelepet vásárolt Szolnokon, amelyet 1906-ig vezetett. 1928-ban részvénytársasággá alakult az ipartelepe, amelynek vezérigazgatója lett.

Forrás:

A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.

Kecskeméthy Gyula

Kecskeméthy Gyula királyi kúriai bíró 1873. szeptember 29-én született Érdmindszenten. Középiskoláit Mezőtúron és Hódmezővásárhelyen végezte, majd Debrecenben folytatott jogi tanulmányokat.

 

Forrás:

A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.

Csillag Gyula

Csillag Gyula ügyvéd Mezőtúron született 1884-ben. A budapesti tudományegyetemen szerzett diplomát. 1905-ben jogtudor lett. 1909-ben tett ügyvédi vizsgát.

Az első világháborút főhadnagyi rangban harcolta végig. Több kitüntetést szerzett.

Számnos jogi szaklapban publikált.

Forrás:

A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.

Inhalt abgleichen