György Júlia (1896-1977)

1896-ban született Szolnokon. 1920-ban Budapesten kapott diplomát. Kezdetben gyermekorvosként, majd az Apponyi Poliklinikén idegorvosként dolgozott. A pszichológiai szakrendelés vezetője volt 1930 és 1939 között. 1936-ban elme-egészségvédelmi mozgalmat indított. 1947 és 1950 között kórházszervezéssel foglalkozott, majd felnőtt-idegosztályos és rendelőintézeti munkát végzett. 1963 és 1973 közötti időszakban gyermeklélektani rendelést vezetett. 1968-tól 1977-ig bekövetkezett haláláig a Fővárosi Gyermekpszichológiai Rendelőintézet igazgatója volt. 1966-ban kandidátusi címet szerzett. 1960 és 1973 között az ELTE Jogi Karán oktatott.

A neves gyermekorvost és gyermekpszichiátert 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

1977-ben hunyt el Budaoesten.

Forrás:

Kiss Péter: Magyar zsidó orvosok. Budapest, 2016.