Nagy Ferenc (1938-2017)

Nagy Ferenc 1938-ban született Patak községben (Nógrád megye). Az egri papnevelő intézetben tanult. 

Felszentelt papként Arlón, majd kilenc évig Nyírbátorban volt plébános.  Innen Nyíregyházára került. Következő szolgálati helye Tiszabőn volt. 1981 és 1999 között, 18 éven át szolgálta Kunszentmárton katolikus felekezetét. Nevéhez fűződik a két temetői kápolna és a 18. századbeli plébánai-épület felújítása. Majd Makó és végül Tótkomlós plébánosaként tevékenykedett, mielőtt püspöke nyugállományba helyezte.

A címzetes esperes, nyugalmazott plébános 2017. november 10-én papságának 55., életének 79. évében hunyt el. Földi maradványait szülőfalujában, Patakon helyezték örök nyugalomra.

Forrás:

Józsa László. Nagy Ferenc esperes-plébános halálára = Kunszentmártoni Hír-lap (2017.12.): 11.