Aba-Novák Vilmos (1894-1941)

1894. március 15-én született Budapesten. Ferenczy-tanítvány volt, a háborút végigküzdötte. 1918-tól a műegyetemen tanársegéd, 1922-től Olgyai Viktor osztályán dolgozott. Mint grafikus 1922-ben, mint festő 1924-ben mutatkozott be az Ernst-Múzeumban. 1925-ben a Szinnyei-társaság ösztöndíjával külföldi utat tett.

A két háború közti időszak jelentős festőjének művei már életében is nagy vitákat váltottak ki. Fellépésekor Magyarország a levert Tanácsköztársaság utáni zavaros állapotában volt. Az ellenforradalmi fehérterror, majd a konszolidáció nagyon is eltért a korábbi szabadelvűség hagyományos polgári normáitól. Ez rányomta bélyegét a festészet alakulására is. E megalkuvásokkal terhes korban a polgári humanizmus eszméje és magatartása a bátrak erénye volt. Az induló Aba Novák s vele együtt Szőnyi István és mások művészete voltaképpen a Nemes Lampérth József és Uitz Béla haladó művészeti felfogásához kapcsolódott, akiknek festési módját a tudatos szerkesztés, a mértanias felépítés jellemezte, mint eszményképükét, Cézanne-ot. Aba Novák, az expresszionizmusnak a szigorú szerkesztési rendet fellazító változata felé vezetett. Az átmenetet a Kettős arckép (1925) mutatja: a korábbi képeken forma- és színsíkokra tagolt felület már csak a háttérben jelentkezik, az előtér fénytől ittasan feloldott. Ebben szerepük van az új élményeknek is. 
Elvonult a mecénás orvos-barát Baumgartner Sándor Somogy megyei kúriájába. Festészetének megújításán töpreng, de az igazi élmények művészetének korábbi mértaniani formáit csak még inkább elmosódóvá teszik. A port látta mindenütt maga előtt, mely vibrál az átsütő napfényben. A hétköznapi falu arculata mellett látta a vasárnapit, főként a templomba menő lányok ünnepi népviseletének színeiben. Ez élmények hatására válnak mind erősebbé a kavargó színek a képein (Bánya 1927, Cséplés 1927). 
Közben a kormányzat művészetpolitikája is változott. A hivatalos akadémizmus nem volt elég szalonképes Nyugaton — ezért az ellenforradalmi rendszer olaszbarát irányzata valami mást keresett, hogy a csökevényes maradiságot egy úgynevezett modernebb irányzattal váltsa fel. Példának kínálkozott az olasz fasizmus művészetpolitikája, amely az olasz avantgarde néhány század eleji újítójának és a régi görög-római klaszszikus stílus utánérzőinek törekvéseiből valamiféle ötvözetet teremtett. Ez az olasz példa lebegett a Bethlenféle kormányzat, mérsékelten szabadelvű kultuszminisztere, Klebelsberg Kuno előtt, midőn Gerevich Tibornak, a művészettörténet budapesti professzorának vezetésével 1928-ban létrehozták a Római Magyar Akadémiát. Aba Novák 1929-ben kérvényezte meg ezt az ösztöndíjat, s az olasz út döntő hatással volt rá. 
Giottoпак (11266-1337) és a korareneszánsz úttörő festőinek faliképei láttán új felismerések fogalmazódtak meg benne. A kora reneszánsz freskók irányítják figyelmét a tompán izzó színekre- az olaj helyett a temperafestékre. Majd a tónusok- átmeneti, egymás mellé rakott, térbeliséget kifejező árnyalatok - festéséről áttér a hideg-meleg színek ellentétjátékára, ahol a színek fényerőfokozatai térhatásúak. Ez új festésmód két első jellegzetes alkotása a Subiaco és a Cefalu (1930). A városok hegyoldalra kúszó, egymásra tornyosuló épületei szinte kínálják a látványt, amely képein színekben-térben átértékelve az Aba Novák-i képformálás jellemzőjévé válik.  Innen csupán egy lépés a teljesen dekoratív, a plakátszerűség határait súroló szónokias képfogalmazás megszületése, melyet freskóin látunk. E műveit feketével és fehérrel és a hozzájuk alkalmazkodó tiszta színekkel komponált grafikus jellegű előadásmód jellemzi, ahol egy-egy harsány, erős színfolt emeli ki, húzza alá a mű egy-egy részletét. A részletek megmunkálása a képeken csakúgy, mint a freskón rendkívül szabatos, s a részletet összhangba tudja hozni az egésszel. Ámbár épp az említett harsányság, a részletek ereje teszi, hogy a néző mindig a kép egy-egy apróbb részletét kívánja tüzetesen tanulmányozni. Hajlama arra, hogy mondanivalóját képein elmesélje, alkalmasnak bizonyult monumentális feladatok megoldására, így válhatott azzá a festővé, akivel a művelődéspolitikai kormányzat a szentistváni katolikus eszméket megörökíttette. 
Az Itáliából való hazatéréssel és bemutatkozó kiállítással 1931 után életének és művészetének új fejezete kezdődik. Freskói és táblaképei között kettősség húzódik. Az a művész, aki mindjobban bírja az állam és az államegyház bizalmát, ugyanakkor érzi a nép nehéz sorsát, kiúttalanságát. A nép nála egyet jelentett a parasztsággal - a várost elmarasztalja képeiben „feslettségéért” - s a parasztok életéről fest körképet. Munka, vásározás, pihenés közbeni mulatozás kerülnek vásznaira az alföldi és a székely falvakban szerzett élményei alapján: ebédelő cseplősök, lacikonyhán evők, tiszai átkelések. 
Ezek mellett másik témája a komédiásoknak századunkban kedvelt világa : a cirkuszképek sora születik meg. Láttukra úgy érezzük, hogy e csepűrágók „őszinte”, szomorú kényszerű képmutatása kedvesebb számára a világ cinikus hazugságainál. Kulcs e műveihez 1935-ben festett képe, A művész felesége és leánya, melyen a karosszékben ülő asszony, az előtte álló, kezében mackóját tartó kislány, mögött ott lóg a támlán a művész önportrészerű kettős álarca. E körképhez sorol sovány arcú, bő gallérú, álmait temető néptanító portréja, a vak muzsikusok, s a muzsikus cigány gnóm párjával. Talán nem „belemagyarázás”, ha e képet úgy értékeljük: a világ felé közömbösnek mutatkozó, az uralkodó körök ízlését kiszolgáló, megrendeléseit teljesítő művész „álarcot” hord, amely mögül figyeli és szomorú szívvel kíséri a világ folyását. 
 
Az 1930-as évek folyamán több nyarat töltött a művésztelep tagjaként Szolnokon, ahol még 1913 nyarán ösztöndíjasként dolgozott. Fényes Adolf korrigálta.
 
Aba-Novák Vilmos 1935
Aba-Novák Vilmos - Színházi Élet 1935
 
Első nagy állami-egyházi megbízása a szegedi Demeter-torony falfestmenye volt. A kápolna nagyméretű vázlatait, valamint a Szent Erzsébet oltár tervét a páduai nemzetközi egyházművészeti kiállításon is bemutatta (1932), ezeket nagy aranyéremmel díjazzák. E kitüntetés birtokában fog hozzá Chiovini Ferenccel és magániskolája tanítványaival együtt a jászszentandrási plébániatemplom faliképeihez 1933-ban. Itt érvényesül az az elve, melyet írásaiban falfestészete legfőbb feladatául tűzött: tömegnek festeni, közérthetően jelenbe vágót. A mű témája a krisztusi történet ábrázolásának egyházi előírásai szerint. Aba Novák azonban szakított a  szentképeknek korábban megszokott édeskés, unalmas stílusával, és merőben újat, a megszokottól eltérőt alkotott. Eltorzult arcok, kicsavart testek, agyondolgozott kezek vallanak a képen — de nem a másvilági, hanem a földi gyötrelmekről. Legmélyebb szociális érzései vezetik kezét, mert lehetősége nyílt őszinte szenvedélyek és szenvedések előadására a falon, kötetlenül. Megérezték ezt az egyház konzervatív hivatalosai is: páratlan csata tört ki a mű körül, és csak a Derevich Tiborból, Petrovich Elekből és Jajczai Jánosból álló hármas, nagy tekintélyű bizottság véleménye tudta ezt lecsillapítani.
1936-ban kérték fel a Demeter-torony sikere után ismét a szegediek, a Hősök kapujának megfestésére. A megrendelő szándéka szerint az „eszme jegyében” kellett megfestenie az elpusztultakat és vezetőit, elsősorban pedig a kormányzót kellett megörökítenie, akiben testet öltött a „szegedi gondolat”. Aba Novák itt is túl tudott menni a megrendelők szándékán, s az elpusztult katonák üreges szemei vádlóan tekintettek a kép másik részén egyedül álló kormányzó alakjára. 
Ezután került sor a párizsi kiállítás két óriás pannójára. A szabad téma szárnyakat adott a művésznek. A mű mint teljesítmény is párját ritkítja: a két, egyenkint száztíz négyzetméteres pannót két és fél hónap alatt festette meg. Páratlan komponálóképzeletére jellemző, hogy a vázlatot, melyen többé már nem változtatott, alig fél óra alatt alkotta meg. A téma: a francia-magyar kapcsolatok. Az egyik pannón a déli harangszó történetét adja elő; a másikon a Rákóczi-induló, s Berlioz és Liszt alakjai, akik az indulót hangszerelték. A magyar pavilon bejárati termének két falát borító monumentális alkotást nagydíjjal tüntették ki, s elnyerte a művészek és a közönség elismerését egyaránt. 
Aba-Novák Vilmos
Aba-Novák Vilmos otthona (középen) - Színházi Élet 1937
 
A párizsi siker után újabb megbízás vár a mesterre: a Szent István-év jubileumai alkalmából Székesfehérvárott, az első magyar király koporsóját őrző mauzóleumba festette meg a szentkorona és a szentjobb történetét. Közben és utána is több más megbízáson is dolgozik: a pannonhalmi főapátság István-kápolnájának freskóin, a pécsi temetőkápolna, a sikondai és a csornaitemplomok, illetve kápolna tervein és az olaszországi nemzetközi kiállításokra szánt egyházi és ipari-mezőgazdasági pannókon.
Utolsó művét, mely végre reneszánsz értelemben is igazi freskó, a városmajori templom szentély- és mennyezetfreskóit már súlyos betegen festi. Utána már csak néhány táblaképre futja erejéből. Egyik legutolsó képe az 1941-ben készült Álarckészítő játék és keserű vallomás egyszerre. A nyomorúságos konyha közepén ülő mester álarcot pingál, a kisebbik gyerek magára ölti az egyik megfestett álarcot, míg a nagyobbik a festékkel játszadozik, s feldönti a festékes edényt. 
Még megérte a szakmai sikerek egyik legjelentősebbjét, az 1940. évi Velencei Biennálén, eddig egyetlen magyar festőként, nagydíjjal tüntették ki. A felszabadulás után művei egy részét , a szegedi Hősök kapuját, a fehérvári falképet lemeszelték. Róla magáról rosszalló értelemben, summásan mint „római iskolás művészről” elmarasztalóan beszéltek, aki „gátlástalanul kiszolgálta a rendszert”. Nem volt római iskolás e szónak stílust jelentő értelmében. A rendszer szolgálata sem volt teljesen egyértelmű, mert tehetségével, emberségével a legelőírtabb témájú megbízásokat is a maga képére tudta formálni. Együtt tudott érezni az elnyomottakkal. Humánus volt egy jobboldali szellemű főiskolán is, akit tanítványai ma is elismerő jelzők kíséretében emlegetnek. Az idő mindinkább letisztítja az esendő dolgokat az életműről, s egy nehéz korban keservesen, küzdelmesen alkotó művész arcmása csillan elő.  
 
1936-i párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert. 1939-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Tagja volt a Szinyei Merse Társaságnak és a Rézkarcolók Egyesületének, a Szolnoki Művészeti Egyesületnek. Aktív kapcsolata a Szolnoki Művészteleppel haláláig megmarad. 
 
1941. szeptember 29-én hunyt el.
 
1945 után sokáig nem eshetett szó róla. 1962-ben a Magyar Nemzeti Galéria megrendezte nagyszabású emlékkiállítását. Sok szakmai vita után méltó helyére került a magyar képzőművészetben Aba-Nováék Vilmos munkássága.

Forrás:

Láncz Sándor: Aba-Novák Vilmos. Élet és Tudomány Kalendáriuma. Bp, 1969

Dr. Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.