Hőke Lajos (1813–1891)

Hõke Lajos, helytörténeti író, levéltáros és pedagógus, ügyvéd és vármegyei aljegyzõ 1813. december 15-én született Endréden. A gimnáziumot Gyönkön végezte, Debrecenben pedig bölcseletet, teológiát és jogot tanult a Református Kollégiumban. 1840-ben Pesten hazai és váltó jogból ügyvédi vizsgát tett.
1835-ben Hódmezõvásárhelyre került, majd 1838-ban Székesfehérvárott patvaristaként kamatoztatta jogi ismereteit, majd királyi táblai jurátusként dolgozott Pesten. 1839-ben a pozsonyi országgyûlésen közremûködött az Országgyûlési Tudósítások sokszorosításában. 
1841-től 1849-ig Bars megyei fõispán gyermekei mellett tanítóskodott. 1847-ben Budán nyomtatta ki Elemi oktatástan címû könyvét. 1850-tõl 1854-ig Pesten, majd 1854-től 6 éven át, 1860-ig Szolnokon, a közigazgatásnál
viselt állami hivatalt. Innen az Ipolyságba került. 1861-ben lett Hont megye elsõ aljegyzõje, késõbb
emellett megyei levéltárosa. 1867-ben Hõke elköltözött Ipolyságról.
Dunaföldváron, Kaposváron és Csurgón élt. Az utóbbi helyen hunyt el 1891. november 20-án.
 
Forrás:
Csáky Károly: Jeles elődeink. Dunaszerdahely, 2002.