1849

1848-as síremlék (Törökszentmiklós)

A síremlék az 1849. március 5-i szolnoki csatában elesett honvédek hamvai felett áll a római katolikus temetőben. Az 1. és 2. hadosztály az ütközet után Törökszentmiklóson táborozott. Ezalatt a sebesült és a járvány következtében megbetegedett honvédeket az Almásy-szegényházban berendezett kórházban helyezték el. A plébániai anyakönyvek tanúsága szerint 46 honvédet temettek el az itteni sírkertben. Gerenday Antal és Fia sóskúti kőből készült kőoszlopát 1898. novemberében állították fel közadakozásból.

1848-as síremlék (Tószeg)

A díszesen faragott obeliszket 1912. október 13-án állította fel a Honvéd Síremlék Bizottság. Két évvel korábban bukkantak rá a helybeliek három 1848-as honvéd sírjára. Az exhumálás után új, közös koporsót csináltattak és így helyezték őket nyughelyükre a római katolikus temetőben.

Tószeg

1848-as honvédemlékmű (Tiszakürt)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére emelt emlékmű, melyet a község önkormányzata készíttetett 2001. június 2-án. A kőépítményt Batthyány Lajos és az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtiszt nevével feliratozott kopjafák ölelik körbe.

Tiszakürt

(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

Aradi vértanúk emlékműve (Tiszaföldvár)

Aradi vértanúk emlékművét 1992-ben állították fel. Fehér Tibor népi fafaragó kopjafája a Kossuth Lajos Általános Iskola előtti parkos részen áll. Az emlékoszlopon a vértanúk faragott arcmása látható.

Tiszaföldvár

(Archív felvétel - Új Néplap)

Aradi vértanúk emlékműve (Szolnok)

A Szolnoki Galéria Baráti Kör tagjainak köszönhető a Zagyva-parti sétányon kialakított emlékpark. A 13 aradi vértanú portréját ábrázoló faragott oszlopok Fehér Tibor fafaragó alkotásai.Az emlékparkot 1991. október 6-án avatták fel. Az emlékmű az október 6-i városi megemlékezések hivatalos helyszíne lett az elmúlt két évtizedben.

Tartalomátvétel