2. világháború

Magyar Golgota (Szolnok)

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház - Rendelőintézet rendelőintézetének épülete előtti parkban, a Hősök terén állt a szovjet katonai emlékmű, melyet a rendszerváltás után eltávolított a megyeszékhely vezetése. Helyén 1994. november 2-án leplezték le Győrfi Sándor szobrászművész Magyar Golgota című kompozícióját, mely Szolnok 2. világháborúban elesett katonáinak és a világégés helyi áldozatainak állít emléket.

Hősi emlékmű (Szolnok)

Hősi emlékmű az 1. és 2. világháború magyar, német, olasz, orosz és román elesett katonáinak és hadifoglyainak emlékezetére a szolnoki római katolikus temetőben található. A 2. világháború befejezése után a hősi temető rendezését és a bombázások által lerombolt 1. világháborús Martinelli-féle emlékművek darabjaiból valamennyi itt eltemetett hősi halott tiszteletére emlékoszlopot kívánt a város állítani 1948-ban.

1. és 2. világháborús katonatemető (Szolnok)

1914 és 1918 között, majd 1919-ben a Tanácsköztársaság idején 760 hősi halottat temettek el a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Ugyancsak itt helyezték örök nyugalomra a kolera- és spanyolnátha járvány következtében elhunyt 200 orosz  hadifoglyot is. 1934-ben az olasz követség az itt eltemetett 64 olasz hadifogoly földi maradványait kihantoltatta és hazaszállította.

2. világháborús emlékmű (Szolnok)

Körösi úti római katolikus temetőben közvetlenül a rendszerváltást követően, 1989-ben állították a csonka antik oszlopot formázó emlékművet. A temető dolgozói és a sírkőkészítő kisiparosok társadalmi munkában emelték az obeliszket a világháborúban elesett és a hadifogságból haza nem tért katonák, valamint a koncentrációs táborba hurcolt és a bombázások következtében elhunyt szolnokaik emlékére.

Felszabadulási emlékmű (Szelevény)

1975-ban emelt jubileumi építmény a helyi sportpálya mellett áll.

Szelevény

(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

Tartalomátvétel