2. világháború

2. világháború áldozatainak emléktáblája (Jászárokszállás)

Az áldozatok neveinek összegyűjtése után a Köztársaság téri római katolikus templom előcsarnokában, a templomtorony aljában helyeztek el márványtáblát.

Az emléktábla felszentelésére és átadására 1994. április 30-án került sor. Azóta az örökmécses emlékeztet a fájdalmas múltra, az értelmetlen halálra.

Forrás:

Jászsági lokálpatrióta közösségek tevékenysége. Jászfényszaru, 2013.

2. világháborús emlékmű (1988) (Jászárokszállás)

Árokszállásiak Baráti Köre 1987-ben szorgalmazta egy emlékmű felállítását. A kő és a márványtábla felajánlásokból valósult meg. Az emlékkövet Iszkaszentgyörgyről szerezték be. Bordás Ferenc műköves és Juhász Géza helyi kőfaragó munkálta meg az Iszaszentgyögyről származő terméskövet. A kő torzó, félbeszakadt életeket hivatott jelképezni. Az emlékkő avatására 1988. október 29-én került sor. Az emlékkőre elhelyezett márványtáblán Keresztúry Dezső Sírvers című sorai emlékeztetnek a hősi halottakra:

2. világháborús emlékmű (Jászárokszállás)

1944 szeptemberében bombatalálat érte Papp József tanyáját, s másfél hónappal később a front is elérte Árokszállást: a város fölött még légi csata is zajlott: egy gép az Aladi-, egy másik pedig a Móczár-tanyára zuhant. Lukács Lajos árokszállási postamester a saját költségén emlékművet állított Jászárokszállás 247, a II. világháborúban elhunyt polgárának emlékére. A három gránitobeliszkbe vésette az áldozatok nevét.

A kompozíciót 1994. június 18-án avatták fel.

Szovjet emlékmű (Jászapáti)

Jászapáti

Képeslap

Katonasír (Jászapáti)

2. világháborús katonasír Egy Oroszországban hősi halált halt jászapáti katona sírja a helyi temetőben.

Jászapáti

(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

Tartalomátvétel