2. világháború

2. világháborús emlékmű (Csépa)

Több mint 50 csépai katona esett el a harcokban, hasonló nagyságú volt a sebesülés miatt megrokkantak száma. Sokan kerültek hadifogságba is. A zsidóüldözésnek szintén voltak helyi áldozatai. Anyagiakban is nagy veszteség érte a falut a hadi rekvirálások miatt. A temetőben áll az 1995-ben emelt emlékoszlop, amelyen fekete márványtábla őrzi a helyi katonai és a polgári áldozatok nevét.

2. világháborús emlékmű (Nagykörű)

Nagykörűben áll Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása, melyet a helyi háborús események 68 nagykörűi és csataszögi áldozatainak együttesen állít emléket. 1995. május 9-én Varga Zoltán honvédőrnagy és Fejes János címzetes esperes avatta fel.

A felállítását a helyi emlékműbizottság kezdeményezte, mert a településeken addig nem volt lehetőség, hogy az ismeretlen helyen nyugvó hozzátartozók emlékezve virágot helyezzenek el.

2. világháborús emléktábla (Cibakháza)

A temetői kápolna falán található két emléktábla, mely a két világégés helyi áldozatai előtt tiszteleg.

2. világháborús emlékmű (Besenyszög)

A település közelében a német tankok és a keletről előrenyomuló szovjet csapatok között állófront alakult ki 1944 őszén. Besenyszög légi, tüzérségi és gyalogos támadást is kapott. A helyiek az általuk készített óvóhelyekre menekültek. 1944. november 7-én a településre érkező szovjet csapatokat a Jászladányt védő német tüzérség több hullámban lőtte. A helyi hadműveleteknek kevés számban, de voltak polgári áldoztatai és több épület megrongálódott. Az elesett szovjet katonákat a Hősök kertjében és magánházak kertjében temették el.

2. világháborús emlékmű (Alattyán)

A szovjet csapatok 1944. november 12-én vonultak be Alattyánra, akik rekviráltak és a munkaképes lakosokat kényszermunkára kötelezték a jánoshidai ideiglenes repülőtér építésénél. A világégés alattyáni hősei, polgárai, valamint az elhurcolt 23 zsidó áldozat emlékére 1991. november 21-én állítottak emlékművet.

Tartalomátvétel