2. világháború

1. és 2. világháborús emlékmű (Tiszapüspöki)

Tiszapüspöki képsviselőtestülete 1923. március 20-án tartott ülésén fogadta a HEMOB megbízottjaként Fülöp József ezredest, aki bemutatott néhány emlékműtervet. Martinelli Jenő szobrászművész alkotására esett a település  elöljáróinak választása. A 3,5 méter magas műkőből készült alkotás felavatására 1924. június 29-én került sor.

Szovjet emlékmű (Tiszapüspöki)

A szovjet katonák 1948-ban állított emlékművét a rendszerváltás után felújították. 

2. világháborús emlékmű (Szolnok)(1942)

A háború előtti években már Szolnokon is egymás után indultak katonai építkezések. A mai József Attila úton található monarchia korabeli laktanyája mellett 1936 után löveg- és gépjárműszín, tüzér- és utászlaktanya, majd katonai repülőtér épült. A helyi utászlaktanya területén állították fel elesett katonatársai emlékére a hősi emlékművet 1942. november 8-án.

Felszabadulási emlékmű (Szolnok)(1954)

Gecse Árpád (1900-1999) domborművét Szolnok elfoglalásának 10. évfordulója alkalmából a megyei tanács épülete mögötti parkban, a kibombázott Szapáry Gyula-szobor helyén, állították fel 1954. november 4-én. A kőbe faragott jelenet azt az idealizált pillanatot örökítette meg, amikor a felrobbantott Tisza-hídnál partra szálló szovjet előőrsöt fogadja a város küldöttsége.

Szovjet emlékmű (Szolnok)(1957)

A Hősök terén, az SZTK előtti parkos részen, állt több évtizeden keresztül az 1945. májusában felavatott emlékmű. 1956. október 26-án a szolnokiak ledöntötték. 1957. november 7-én avatták fel a helyén az új emlékművet. 

Tartalomátvétel