2. világháború

Szovjet emlékmű (Szolnok)(1945)

Szovjet katonai emlékmű a Tisza parton, a Táncsics út végén, az akkori Felszabadulás téren állt. A Szolnok elfoglalásáért vívott harcokban elesett szovjet katonák emlékére állították fel 1945. május 1-jén a közel 7 méter magas obeliszket.

Horthy István domborműve (Szolnok)

Vitéz Horthy István tartalékos repülő főhadnagy 1942 májusában vonult be Szolnokra, és itt kapott kiképzést a magyar gyártású Héja típusú vadászgép kezelésére. A kiképzés után az 1/1-es Dongó században rajparancsnoki beosztást kapott. Az alegysége 1942 júniusában 12 Héja vadászgéppel kitelepült a Don mellé a 2. magyar hadsereg, és ezen belül az 1. repülődandár.1 (szolnoki) vadászosztály alárendeltségébe. Augusztus 20-án, harcfeladat végrehajtása közben, gépével lezuhant.

Szovjet katonasírok (Szolnok)

1949 tavaszán a belügyminiszter 122.090. (1949.III.) 1-2. számú rendelete alapján a szovjet hősi temetőket és sírokat összeírták. A felmérés tartalmazza az eltemetettek számát, sírbakerülésük időpontját. Ha ismert volt, az elesettek nevét, születésük és elhalálozásuk időpontját is. Megyénkben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban található 2585/1949.

Felszabadulási emlékmű (Szolnok)

A Tiszaliget bejáratánál elhelyezett fáklyát tartó bronz szoboralak Szabó László szobrászművész és Barna Gábor építész alkotása, melyet 1968-ban állítottak fel. A monumentális emlékmű felállításában a Szolnoki Papírgyár munkásai és a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola akkori hallgatói is részt vállaltak.

Kopjafa (Szolnok)

A 2. világháború szolnoki áldozatai és az az 1944 nyarán történt bombázás áldozatának tiszteletére a MÁV Vontatási Főnökség területén (Sorompó utca 2. szám alatt) 1997. június 2-án avattak kopjafát. Az alkotás Borhi László fafaragó munkája.

Szolnok

Tartalomátvétel