Aranytoll-díj

Farkas Kálmán (1930-2004)

Farkas Kálmán 1930. március 9-én született Miskolcon. Cigánytelepen nevelkedett Törökszentmiklóson. Elvégezte a miskolci tanítóképzőt, majd Budapesten a tanárképzőt is.

1953-ban a Szabolcs-Szatmári Néplaphoz került. Az első hazai ciány hírlapíróként tekintett rá a szakma. 1964-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát, 1975-ben ezüst fokozatát kapja meg; 2004-ben a Magyar Sajtó Napja alkalmából Aranytollas újságíró-díjat kapott.

Valkó Mihály (1930-2012)

Valkó Mihály 1930 született Zagyvarékason. Az elemi iskola elvégzése után Vácott kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Az Eötvös József Tudományegyetemen szerzett magyar-francia szakos oklevelet.

László István Péter (1917-2001)

Dr. László István Péter 1917-ben született a jászjákóhalmi kapitányréti tanyavilágban. A jászapáti gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten szerzett jogi diplomát 1941-ben. 1945-ben az Igazság című parasztlaphoz hívták, ahol megalakította az Igazság Parasztírók Körét. Miután eltávolították a laptól, illegális újság szerkesztésébe fogott Barázdák Népe címen. Emiatt 1953-ban börtönbe került. A kiszabott 15 évnyi büntetésből hármat ült le. 1956-ban szabadult. Majd különböző lapoknál dolgozott. A Magyar Nemezt korrektoraként ment nyugdíjba.

Tartalomátvétel