Cserkeszőlő

Napozó nő (Cserkeszőlő)

A helyi Strand- és Gyógyfürdő területén található Kerekes Ferenc szobrászművész 1990-ben felállított szobra.

Cserkeszőlő

Ívókút (Cserkeszőlő)

A Cserkeszőlő központjába vezető Fürdő úton, a Strand- és Gyógyfürdő kerítése mellett 1997-ben állították fel a két kifolyóból álló díszes kutat. A kút medencéje falán emléktábla áll, amely arról tudósít, hogy 1997-ben, a település önállóvá válásának 45. évfordulójára közadakozásból emelték a kutat a helyi Nyugdíjas Klub kezdeményezésére. A tervezője Józsa Antal volt.

Teknős ívókút (Cserkeszőlő)

A Cserkeszőlő központjába vezető út mellett, a strand- és gyógyfürdő kerítésének oldalában található díszes ivókút.

Cserkeszőlő

Közbirtokosság keresztje (Cserkeszőlő)

A köves út mentén egy magánház kerítése mellett található az 1912-ben emelt kőkereszt és a mellette álló harangláb. Egykor Tiszakürthöz tartozott a mai 44-e főút által kettéválasztott terület, amelynek északi oldalát Kisasszonyszőlőnek, a déli oldalát Varjasnak nevezték. Kisasszonyszőlő hegyközsége állította a feszületet, amelyről a posztamensen olvasható felirat is tanúskodik.

Fülkés kőkereszt (Cserkeszőlő)

A római katolikus templom melletti parkos területen található a templom felszentelésének évében, 2005-ben magánszemélyek által emeltetett feszület. A keresztre feszített Jézus aranyozott alakja mellett Mária népiesen festett kőszobra látható. A fülke két oldalán egy-egy féloszlop emelkedik ki, csúcsán díszes faragással.

Tartalomátvétel