Emléktáblák

Jászkun Kerületi Székház (Jászberény)

A Jászberényi Városi Bíróság Lehel vezér téren álló épülete egykor a Jászkun Kerület székháza volt 1876-ig. Az épületet Anton Erhard Martinelli császári építőmester tervezte a Pesti Invalidus Ház megbízásából. A földszintes barokk székház 1735 és 1741. között épült. A U-alakú épület alagsorában kaptak helyet a börtöncellák és egyéb kiszolgáló helységek. A homlokzatot kezdetben csak kőkeretelt ablakok és középen a kőkeretes főbejárat díszítette. 1763-ban épült meg az udvari részen az új börtönépület, magas kőkerítéssel.

Ferences gimnázium (Szolnok)

Az egykori ferences templom és kolostor mellett épült fel a ferences gimnázium. Középfokú oktatási intézmény feállítása az 1800-as évek elején kezdett realizálódni a városban. Már korábban tervezték a létrehozását adományokból, de a gimnáziumi alap az általános szegénységre való tekintettel vonakodott az újabb tehervállalástól. Csak 1831-ben a kincstári sóhivatal tisztjei, a környék birtokosai és gazdatisztjei kérésére az uralkodó, I. Ferenc király adott engedélyt az I. grammatikai osztály megnyitására és egy hatosztályos gimnázium fejlesztésére.

Ferences templom és kolostor (Jászberény)

A ferences templom a mellette épült kolostorral a város egyik meghatározó barokk stílusú műemlékegyüttese. A műemléki tábla a templom főhomlokzatán található.

Ferences templom

Római katolikus templom (Jászberény)

A Köztársaság téren álló római katolikus templom egy gótikus templom falainak felhasználásával épült az 1770-es évek közepén barokk stílusban. A barokk templom építésekor kiírt pályázat egyik résztvevője, Gföller Jakab pályamunkájában feltüntette a korábbi, Anjou-kori templom alaprajzát. Az alaprajz tanúsága szerint az 1332-ben épült gótikus templom bejárata egykor a mai szentély helyén nyílt. Majd 1722-ben tornyot emeltek a déi oldalához és 1725-ben kibővítették. Azonban ez a templom a 18.

Vasúttörténeti emléktábla (Szolnok)(1998)

A Hatvan-Szolnok vasútvonal a Magyar Államvasutak 66 km hosszú útvonala, amely 1873-ban épült meg. A MÁV Rt. Területi Igazgatósága a helyi önkormányzatokkal karöltve a vasútvonal fennállásának 125. évfordulóján avatott emléktáblát az érintett települések vasútállomásain.

Tartalomátvétel