Épületek

Községi Könyvtár (Jászivány)

A könyvtár a Polgármesteri Hivatal épületében található. 1950-ben létesítették körzeti letéti könyvtárként. 1960. január elsejétől a tanácsi hálózatba került. 1990 óta fenntartója Jászivány Község Önkormányzata.

Vadász-kúria (Túrkeve)

A histrorizáló stílusú kúriát feltehetően a 19. század végén építhette a Vadász család. A 2. világháború után a kúria a helyi tanács tulajdonába került. Hosszabb ideig a polgári védelem használta az épületet. Az 1990-es évektől pedig a túrkevei múzeum kapott helyett itt. Az épület másik felében pedig lakás található.

Ártézi gőzfürdő (Jászberény)

Ifj. Fecske János a gőzmalmához tartozó szabad telekrészén 1896-ban építette fel a korszerű artézi gőz- és kádfürdő díszes, keleti stílusú épületét.

Jászberény

Lehel Mozgó (Jászberény)

1941. december 25-én nyílt meg a Lehel Mozgó (Fürdő utca 3.). Tervezője ifjabb Szabó István budapesti építész volt, aki a kor követelményeinek megfelelő filmszínházat álmodott meg. Az épületavató karácsonyi műsorban az "1 éjszaka Erdélyben" című filmet mutatták be Szeleczky Zita főszereplésével. 2004 és 2006 között korszerűsítették az épület fűtését, kicserélték a vetítőgépet és a székeket. Felújították a nyílászárókat. Kijavították a tetőt, újra burkolták a teraszt. Azután következett a külső homlokzat renoválása a park felőli oldalon és a Fürdő utca felől.

Kékessy-kúria (Tiszafüred)

Forrás: Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon 6-7. kötet Budapest, 2005.

Tartalomátvétel