Jánoshida

Zámbori Jánosné Szöllősi Ilona

Szöllősi Ilona 1951-ben született Jánoshidán. 1969-ben kezdett el dolgozni a Községi Könyvtárban. 1984-ben Miniszteri Dicséretben részesült. Hidaiak Baráti Körének tagja.

Juhász Sándorné (1917-2014)

Juhász Sándorné Mária 1917. november 11-én született Szentgotthárdon. A tanítóképző elvégzése után egy évet tanított szülővárosában. Apáti Sándorral, a jánoshidai jegyzőjével kötött házasságot, így került a település általános iskolájába tanítóként. Majd elvégezte a földrajz-történelem szakot. Ezután a jászjákóhalmi iskola igazgatóhelyettese lett. Második férje Juhász Sándor, a Járási Tanács Művelődési Osztály munkatársa lett. Juhász Sándornét 1967-ben nevezték ki a jászboldogházi általános iskola igazgatójává, amely posztot nyugdíjazásáig, 1973-ig töltötte be.

Kántorkút (Jánoshida)

A XI. Jász Világtalálkozó alkalmával került sor 2005-ben a Fő utcán álló kút felújítására.

Forrás:
Jászsági lokálpatrióta közösségek tevékenysége. Jászfényszaru, 2013.

Csinger-kereszt (Jánoshida)

Jánoshida

(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

Honfoglalási kopjafa (Jánoshida)

A Millenniumi emlékévben a Magyarok Világszövetsége Tolna Megyei Szervezete felhívást tett közzé, hogy kelet felé fordított kopjafával jelezze minden település honfoglaló őseink bejövetelének irányát. Jánoshida csatlakozott a kezdeményezéshez és a köztemetőben a Kálvária-kripta előtti téren avatták fel a honfoglaló ősök emlékművét.

Tartalomátvétel