Jánoshida

Kálvária kripta (Jánoshida)

Jánoshida

(Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Lourdesi-barlang (Jánoshida)

1957-ben állították helyi hívek adományából a Lourdes-i barlang építményét a Mária szoborral, a Lourdes-i jelenés 100. évfordulója alkalmából.

Jánoshida

Könnyező Mária-szobor (Jánoshida)

Sebestyén Albert (1931-2000) plébános, aki 35 éven át szolgálta híveit a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra. Halálának évében a Fatimából hazatérő egyik zarándok egy Szűzanya-szobrot hozott és a szeretett plébános sírjára helyezte. A szobrot a sekrestyés bevitte a templomba és egy éven keresztül a templomban volt, amíg az egyházközség egy fülkét készítetett a szobornak műkőből, melyet üveglappal zártak le. 2003-ban a szobor "könnyezni" kezdett. Az olajos könny Mária arcán maradt.

1. világháborús emlékmű (Jánoshida)

A Fő téren áll a Nagy Háború helyi hőseinek emléket állító emlékmű. A rohamsisakos katona alakja, hátterében a hármas halmon álló kettős kereszttel Zsákodi Csiszér János (1883-1953) alkotása, melyet 1925. szeptember 20-án avatott fel Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő. A szobor műkő talapzatán a jánoshidai hősi halottak neve olvasható.

Keresztelő Szent János-szobor (Jánoshida)

A Zagyva-hidat a 2. világháborúig egy Nepomuki Szent János-szobor vigyázta. A szobor helyén egy nyárfa állt, melyet 1999-ben vágtak ki. A millenniumi ünnepségsorozat keretében leplezték le a faragott szobrot 2000 nyarán a Zagyva-híd lábánál.

Tartalomátvétel