Jászárokszállás

Sándor Gyula (1934-2016)

Sándor Gyula 1934. július 19-én született Jászárokszálláson. Egerben szerzett diplomát történelem-földrajz szakon. Később mygar nyelv és irodalom tanári képesítést is szerzett.

1954-től Jászfényszarun tanított, majd három év múlva Jászárokszállásra helyezték. Innen a nagybátonyi ipari szakmunkásképzőbe, majd a feldebrői általános iskolába került. 1980-ban Vecsésre került, később pedig több budapesti általános iskolában tanított. 1992-ben vonult nyugdíjba.

​Kecskeméti Pethes László (1885-194?)

Kecskeméti Pethes László (1885. Jászárokszállás – 194?) tekintélyes jászárokszállási család sarja. Nagyapja Pethes József (1812–1891) is képviselte követként kerületét az országgyűlésben 1848/49-ben, majd 1861-ben és 1865-ben.

Thassy Géza (1836-1898)

Gazdag birtokos család sarja Pusztamonostoron. Tanulmányainak végeztével gazdálkodott. Jász-Nagykun-Szolnok megye három, és Pest megye egy községében voltak birtokai.

Márkus József (1848-192?)

Márkus József (Jászárokszállás 1848–1920-as évek) édesapja Márkus József (1827–1901) az 1880-as években főbíró volt Árokszálláson. Gimnáziumi tanulmányait és a jogi tanfolyamot is Egerben végezte. 1873-ban letette az ügyvédi vizsgát, és a jászberényi királyi törvényszék írnoka lett. Ugyanekkor szülővárosában ügyvédi irodát is nyitott. 1874-től Jászárokszállás város tiszti ügyészévé és a közbirtokosság jogtanácsosává választották.

Csörsz vezér szobra (Jászárokszállás)

2016. augusztus 20-án avatták fel Tősér János szobrászművész alkotását a jászárokszállási Petőfi Sándor Művelődési Ház előtt.

Forrás:

B[anka] Cs[aba]: Szobrot kapott a mondai alak = Új Néplap (2016.08.23.): 4.

Földi József: Jászárokszállás és a Csörsz-árok. In: Jászsági Évkönyv 2008. pp. 216-231.

Tartalomátvétel