Jászberény

Menyhárt Jánosné (1925-2020)

Nagy György Mária 1925. szeptember 16-án született Jászberényben. Itt végezte sikeresen iskoláit, és 1949-ben a Jászberényi Állami Líceum és Tanítóképzőben tanítói képesítést szerzett.
Öt évig tanított a Jánoshida-Pusztamizsén levő tanyasi iskolában. Közben 1951-től 1954-ig Szegeden, az Állami Pedagógiai Főiskolán tanult magyar nyelv- és irodalom, valamint történelem szakon.

Velemi Endre (1886-1919)

Velemi Endre 1886. augusztus 19-én született Jászapátiban. Lakatossegédként dolgozott a fővárosban. 1919 január végén a Néptanács községi szervezetének megalakulásakor annak helyi alelnökévé választották meg. 1919.

Bóna Zsigmond (1930-1957)

Bóna család jászjákóhalmi eredetű. Bóna Zsigmond Ózdon született, szülei abban az időben Borsodnádasdon tanítottak. A család 1946-ban költözött Jászberénybe, majd 1953-ban Pomázra. Zsigmond fiuk 1946-1949-ig a jászberényi gimnázium tanulója és itt kapott érettségi bizonyítványt.
1949-től az Állatorvosi Főiskola hallgatója, ahonnan a harmadik évben tanulmányi okok miatt kizárták, ezután fizikai munkásként, majd a pomázi állatorvos mellett felcserként dolgozott.

Gyalog Magdolna (1935-2006)

Mezőtúron, a Székeskert nevű városrészben született 1935-ben. A városi Petőfi Énekkarnak volt a tagja 1948-1968 között.

Tóth Jánosné (19??-2020)

Tóth Jánosné 1976 és 1991 között tanított a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban.

Tartalomátvétel