Jászivány

Rusvay Lajos (1901-1999)

1901. augusztus 13-án született Jászapáti. Elemei iskoláit Hevesiványon (Jászivány) végezte. Az 1912-ben szülőhelyén megalapított gimnázium egyik első diákja volt. 1920-ban tett érettségi vizsgát. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként 1925-ben szerzett diplomát. Közigazgatási tanfolyamot 1926-ban Egerben végezte. Gyakornok és segédjegyző, majd mint községi jegyző dolgozott Jászapátiban. 1929-ben Jásztelek főjegyzője volt a 2. világháború befejezéséig. A helyi Levente egylet és a Polgári olvasókör elnökségének is tagja volt. A háborút követően internálták.

Tartalomátvétel