Jászkisér

Seres Miklósné

1938-ban született Tarnaörsön. 1957-ben került a jászkiséri Nagyközségi Könyvtárba. Az intézmény vezetőjeként 1974-ben  a Megyei Tanács Elnöki Dicséretében részesült. 1989-ben Kiváló unáért kitüntetéssel ismerték el szakmai tevékenységét.

Barócs János (1826-1905)

Barócs János 1826. január 23-án született Áporkán (Pest megye). Középiskoli tanulmányait Kunszentmiklóson és Kecskeméten folytatta. A budapesti egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1846-ban.

Juhász Zsófia (1928-1990)

Juhász Zsófia 1928. április 19-én született Jászkiséren. A hat elemi osztály elvégzése után a két évig a szülői háznál dolgozott. 1942-ben iratkozott be a Jászapáti Polgári Iskolába magántanulónak. A második világháború miatt csak 1946-ban fejezte be az iskolát és tett érettség vizsgát. Gócza József református lelkész biztatására a kecskeméti Református Tanítóképző Intézetben folytatta tanulmányait. 1949-ben szerzett tanítói oklevelet. 1950-ben beiratkozott a Sárospataki Református Teológiára, azonban az intézményt 1952-ben államosították.

Rácz Ödön (1896-1960)

Jászkiséren született 1896-ban. A cimbalom mestere. 1915-ben került Mezőkövesdre, ahol Suha Balog Irént vette feleségül. Házasságukból 10 gyermek született. Az 1920-as évek elején Költő Kis József szövegére szerezte a Lenn a délibábos Hortobágyon c. nótáját, amely rövid idő alatt országos sikert aratott. Budapesten hunyt el 1960-ban.

Forrás:
Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, 1986.

Foltin János (Foltiny) (1837-1915)

Jászkiséren született 1837. január 5-én. Az elemi iskolát szülőhelyén, a középiskolát Jászberényben, teológiai tanulmányait Egerben végezte. 1860-ban szentelték pappá. 1860-tól apátfalvi káplán, 1862-től szihalmi, 1875-86-ban alsóábrányi plébános, 1877-től esperes. 1886-tól alsómiskolci plébános, 1888-tól sümegi prépost, 1893-tól egri kanonok.

Tartalomátvétel