Kenderes

Swechát Ödön Lambert (1906)

1906. október 23-án született Kenderesen Swechát Ödön Lambert. Szülei: Swechát Ödön és Farkas Eszter. 1930-ban szerzett orvosi diplomát Budapesten. 1931-1933 között Szíriában praktizált, majd az etióp egyetem professzora lett. 1938-tól Mexikóban, majd 1945-től New Zealandon tanított. Később Szaud Arábia (1948-1961) és Tunézia (1961-1965), majd a bejrúti egyetem professzora lett.

Emlékoszlop (Kenderes)

Kenderes-Bánhalma határában az egykori Kakat-ér medre felett 1723-ban háromnyílású, kb. 12 méter nyílású nagy boltozatú kőhidat emelt a kamarai mérnök, Fortunato di Prati. A 18. században a Kakat még igen komoly természeti akadályt jelentett az utazók számára. Az újjáépített Sóút egyik fontos átkelőhelye volt Bánhalma. A Rákóczi-szabadságharc leverlése után 1736-ban az itt élő emberek állítottak emlékoszlopot a híd egyik oldalán.

Ulveczki Mihályné Kinczel Éva

Kinczel Éva 1939-ben született Kenderesen. A helyi Nagyközségi Könyvtárban 1957 égén kezdett dolgozni. Az intézmény vezetője volt évtizedeken keresztül. 1972-ben Szocialista Kulturáért kitüntetéssel jutalmazták szakmai tevékenységét.

Trigala István

Kenderesen született 1906-ban. A 2. világháború után szociáldemokrata képviselőként tagja volt az 1945. február 9-én megalakult a nemzeti bizottságnak Tiszaroffon. 1961-ban kezdett dolgozni a tiszaroffi Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet fiókkönyvtárában. 1972-ban Miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott.

Kormos László (1919-1996)

Dr. Kormos László lelkész 1944 és 1959 között Kunmadarason teljesített szolgálatot. Számos tanulmányt írt a település történetéről. Párt is Kunmadarasról választott magának. Papp Ilona Mária, a helyi gyógyszerész lánya lett a felesége. A település 2015-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.

Forrás:

Dr. Kormos László emlékezete = Madarasi Krónika (2015. április): 8.

Tartalomátvétel