Kunhegyes

Víg Mihály Pál (1919-2013)

Víg Mihály Pál 1919. szeptember 28-án született Kunhegyesen. Szülei Víg Mihály és Sinkovits Zsuzsanna. Fiatalon részt vett a helyi levente egyesület szervezésében és tagja volt a színjátszó körnek is. 1940-ben 21 évesen behívták katonának, majd egy év múlva leszerelték. Munkaszolgálatosként a Tiszánál kellett sáncot ásnia. A 2. világháború után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség helyi szervezetésnek megalapításával bízták meg 1945-ben, amelynek két évig elnöke is volt.

Simai János (1950-2016)

Simai János 1950.  január 10-én született Kunhegyesen. A középiskola elvégzése után a Kandó Kálmán Műszaki Főiskoán szerzett diplomát. Budapesten állt munkába, majd visszatért Kunhegyesre. A Kunság Népe Termelőszövetkezetben dolgozott. Egy rövidebb ideig a helyi szakmunkásképző intézetben is tanított. A Kun Népe Mezőgazdasági Zrt-ből vonult nyugdíjba.

Szabó Vincéné Kiss Róza

Kiss Róza 1946-ban született Kunhegyesen.

Máté Mária

1945-ben született Kunhegyesen. Az ELTE történelem-könyvtár szakán szerzett diplomát, majd 1963-ban kezdett el dolgozni könyvtárosként. A törökszentmiklósi Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosaként 1974-ben Szocialista Kulturáért  és 1985-ben Kiváló Munkáért elismerésben részesült.

Kun Ilona (1906-1986)

1906. május 12-én Kunhegyesen Kun Elek református tanító és Folkusházy Rózsa gyermekmenház vezető-óvónő házasságából. Testvére, Elek is tanító lett. 1928/29-es tanévtől 3 évtizeden át tanított a helyi református, majd Kossuth úti Általános Iskolában. 1973-tól nuygdíjasként a nagyközségi könyvtárban dolgozott 13 évig. Megkapta a Szocialista kultúráért kitüntetést 1984-ben. 1986.

Tartalomátvétel