Kunszentmárton

Binder Ottó (1889-1951)

Binder Ottó 1889. május 14-én született Medgyesen. A Bécsújhelyi Katonai Akadémia elvégzése után a Császári és Királyi 4. huszárezredben kezdte meg katonai szolgálatát 1910-ben. Az első világháborúban orosz hadifogságba esett, ahonnan 1921-ben tért haza. 1922. május 1-jén szolgálattételre a folyamőrséghez osztották be. 1924-től két éven keresztül ismét átmeneti viszonyban volt. Ezt követően a két világháború közötti időszakban mint a Lovagló-és Hajtótanárképző Iskola lovaglótanára, illetve mint az alagi Honvéd Versenyistálló parancsnoka tevékenykedett.

Dióssy Tiborné Szaszkó Klára

Dióssy Tiborné Szaszkó Klára Mesterszálláson született- Általános iskolai tanulmányai elvégzése után Mezőtúron érettségizett, majd Szegeden szerzett matematika-fizika- műszaki ismeretek és gyakorlatok szakon szerzett tanári oklevelet. 
 
Első munkahelye, az öcsödi általános iskola volt. Családjával Kunsznetmártonba költözött és 1974-től a kunszentmártoni szakmunkásképző intézetben tanított két évig. Ezután a Deák Ferenc utcai Általános Iskolához került, ahol nyugdíjazásáig tanított.

Hadik András-emléktábla (Kunszentmárton)

2018. február 23-án avatták fel gróf futaki Hadik András (1710-1790) császári tábornagy emléktábláját a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum épületének udvari frontján. Az eseményre Hadik András kunszentmártoni látogatásának 250. évfordulója alkalmából került sor.

A márványtáblát a tábornagy, Mária Terézia magyar hadvezérének KMTR nagykeresztjének bronz csillaga díszíti.

Forrás:

Nagy Ferenc (1938-2017)

Nagy Ferenc 1938-ban született Patak községben (Nógrád megye). Az egri papnevelő intézetben tanult. 

Felszentelt papként Arlón, majd kilenc évig Nyírbátorban volt plébános.  Innen Nyíregyházára került. Következő szolgálati helye Tiszabőn volt. 1981 és 1999 között, 18 éven át szolgálta Kunszentmárton katolikus felekezetét. Nevéhez fűződik a két temetői kápolna és a 18. századbeli plébánai-épület felújítása. Majd Makó és végül Tótkomlós plébánosaként tevékenykedett, mielőtt püspöke nyugállományba helyezte.

Balla Demeter (1931-2017)

Balla Demeter 1931-ben született a Szentes környéki tanyavilágban. Szentesen, Kunszentmártonban, majd Budapesten folytatta tanulmányait.

Tartalomátvétel