Lakóházak

Angyalos ház (Szolnok)

Szolnok város 1994-ben hirdette meg eladásra a tulajdonában lévő telket a Sóház és Magyar utca sarkán, a Verseghy Ferenc Gimnázium épületének szomszédságában. Egykor a gépipari szakközépiskola kollégiuma állt a telken, amelyet lebontottak.A pályázóknak egy környezetbe illő lakóépületet kellett tervezniük. A nyertes Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft, a pesti Ekler Építész Kft-vel közösen dolgozva, nevéhez fűződik a mára a Tisza-part látványát meghatározó Angyalos-ház.

Barta-palota (Szolnok)

1876 után, a megyeszékhellyé vált Szolnokon fellendültek az építkezések. A középületek mellett számos magánépítkezések nyomán emelkedtek a főbb utcákon a rangos, igényes megjelenésű magánházak vagy bérházak. Ezek egyike a Szapáry út végén, a Sóház utca és a Tiszai hajósok torkolatában álló kétemeletes lakóház a Barta-palota. Az épület ékessége a saroktorony.

Szende-ház (Szolnok)

A Damjanich utca 1. szám alatt álló neobarokk kétemeletes lakóház számos építészeti és esztétikai értéket hordoz.  Építettőja a budapesti illetőségű dr. Szende Dezső volt.

Erkélyeit, lépcsőházát, függőfolyósóját kovácsoltvas korlátok díszítik. Homlokzata szépen tagolt. A lépcsőházat egykor szőnyegek takarta. Erre emlékeztetnek az apró lyukak a lépcsőn, amelyek a szőnyeget tartó rézpálcákat rögzítette. A díszes lépcsőházat több mozaik díszítette.

Polgár-féle lakóház (Szolnok)

1928-ban épült a Baross úton látható emeletes lakóház. Pintér László, a Tiszavidéki Hitelintézet és Takarékpénztár Rt. igazgatója építette. Tervezője Szende Andor (1886-1972) építész volt. Az eredetileg kétemeletes bérházban 2-2 nagy méretű lakást alakítottak ki, külön mellékhelyiséggel, fürdőszobával és konyvhával. A földszinten pedig két üzlezhelyiség és két raktár működött. Az egyik szépvonalú utcai kapubejáró az egyik mai üzlethelyiségbe nyílik. A másik az udvari lépcsőházhoz vezet.

Hild Viktor lakóháza (Szolnok)

Szolnokon az egykori Katonavárosban, az Oskola (ma Arany János) utcában álló lakóházban élt Hild Viktor (1855-1929) régész. A székelykapus lakóház 1902 és 1903 között épült, amelyet a tulajdonosa maga tervezett. Kifejezve Erdélyhez, Kolozsvárhoz és Kalotaszeghez kötődő emlékeit. 

Tartalomátvétel