Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje

Bergendy István (1939-2020)

Bergendy István 1939. október 8-án született Szolnokon.

Lengyel Lajos (1937-2020)

Dr. Lengyel Lajos 1937-ben Rábaközben született. 1960-ban szerzett agrármérnöki oklevelet a Mezőgazdasági Akadémián. 1966-ban öntözőgazdálkodási szakmérnöki diplomáját 1966-ban vette át, egy évvel lett a mezőgazdasági tudomány doktora. 1973-ban kandidált. 1997-ben lett habilált doktor.

Tálas László Zoltán (1935-2004)

1935. május 17-én született Jászladányban Tálas László történész.
1982-től 1998-ig vezette a szolnoki Damjanich János Múzeumot. Az ő igazgatóságának 16 éve alatt két fontos feladatot igyekezett megoldani: a múzeum főépületének teljes birtokbavételét és felújítását, valamint a múzeumi kutatómunka zavartalan biztosítását. A szűkös anyagi körülmények között sikerült növelnie a munkatársak létszámát, fejlesztésre került az intézmény technikai felszerelése. 1984-ben tudományos kutatóhely lett a múzeum.

Buday Péter (1921-2004)

A hazai kórusmozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja 1921-ben született Derecskén. A családi hagyományoknak megfelelően pedagógusnak készült. A Szegedi Tanítóképzőben tanult, ott kezdett zenével foglalkozni. Szolnoki karnagyi tevékenysége a Belvárosi Templom Kórusában kezdődött, melynek másodkarnagya lett. Nevéhez számos rangos zenei rendezvény és kórus létrehozása kötődik.
Ő hívta életre a Bartók Béla Kamarakórust. Évtizedekig volt a MÁV Járműjavító Férfikarának és a Kodály Kórus karnagya.

Sebestyén Éva (1927-2011)

Sebestyén Éva 1927. július 4-én születetett Sárospatakon. A híres Sebestyén színész dinasztia tagja volt. Nagybátyja, Sebestyén Mihály miskolci színidirektor, másik nagybátyja Sebestyén Géza, a pesti Városi Színház és a budai Színkör igazgatója volt. Harmadik nagybátyja, Sebestyén Dezső „Dodi” pedig az Operettszínháznak, később a Vidám Színpadnak volt gazdasági igazgatój. Sebestyén Éva Rózsahegyi Kálmán bácsi színiiskolájába járt Budapesten, majd az Ifjúsági Színház Stúdiójában diplomázott 1954-ben. 1955-ben Egerbe szerződött.

Tartalomátvétel