Martfű

Bata-szobor (Martfű)

2013. május 1-jén, a Város Napján leplezték le a városalapító Jan Antonin Bata szobrát Martfűn. A gyáralapítóról elnevezett köztéren állították fel Gyurcsek Ferenc szobrászművész alkotását. Jan Antonín Bata 2,2 méteres bronzalakja mellett a vörös gránit talapzaton a cipőgyár makettje is megörökítésre került. Egy külön emléktáblán örökítették meg az avatás időpontját és a szobrász nevét.

Református templom (Martfű)

1986-ban született meg az elképzelés egy ökomenikus templom építéséről. Végül azonban 1991-ben, közel egyidőben római katolikus és a református felekezet, külön templom alapkövét helyezte el. 1996. július 27-én szentelték fel a martfűi református templomot. Dr. Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke adta át a Kálmán Ernő debreceni építész által terveztett szakrális épületet. A templom különlegessége az ég felé imdádkozó kezet szimbolizáló torony. A templom mellett urnakegyhely és lelkészlakás is kialakításra került.

Római katolikus templom (Martfű)

A rendszerváltás követően épült meg Martfű római katolikus temploma. A Szent Tamás nevére szentelt templom tervezője Marosi Gábor építész volt. A "jeruzsálemi kereszt" alaprajzú templombelső Krisztus öt sebére utal. A kupolát gyergyói mesterek ácsolták. A búzavirág folyondár motívumaival díszített koszorú Takács Ferenc (1942-) zombori festőművész alkotása. A rézlemezből készült szenteket ábrázoló szobrok Meszlényi János (1939-) szobrászművész munkái.

Trianoni emlékpark (Martfű)

2011. június 3-án a Jobbik Magyarország Martfűi Szervezete Trianon Emlékparkot avatott és „kettős keresztet” állított a Kossuth Lajos úton.

Martfű

Wass Albert-emlékmű (Martfű)

Wass Albert (1908-1988) erdélyi író munkássága előtt tisztelegve állítottak emlékkövet a martfűi református templom előtti parkban. 2006-ban. Az emléktáblán Wass Albert Üzenet haza című költeményéből való idézet olvasható: "...de a kő marad".

Tartalomátvétel