Mezőtúr

Fehérvári László (1943-2012)

Fehérvári László 1943-ban született Kisújszálláson. Az általános és középiskolai tanulmánya után 1961-től a mezőtúri Felsőfokú Gépészeti Technikum hallgatója lett. Mezőgazdasági gépész szaktechnikus oklevelét 1963-ban szerezte meg.

Máté Ferenc (1945-2016)

1980-ban került a Honvéd Szabó lajos Sportegyesület lbdarugó szakosztályához intézői munkakörbe, majd technikai vezető lett. Az egyessület megszünése után a Városi Sportiskolához került, mint ügyintéző látta el a sportszervezői feladatokat. 1993-ban vonult nyugdíjba.

A Mezőtúri AFC Spartacus Sportegyesület technikai vezetőjeként 2016. október 23-án Mezőtúr város sportjáért elismerésben részesült.

2016. november 29-én hunyt el 71 éves korában.

Czebe Gyula (1887-1930)

1887. február 17-én született Mezőtúron. A klasszikafilológus és bizantológus a Tanácsköztársaság idején a görög nyelv egyetemi tanára, majd a Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesületének főtiitkára volt.

1930. július 13-án hunyt el.

Forrás:

Magyar Életrajzi Lexikon. Budapest, 1967. 1. köt. 329.

Szovjetunióba Elhurcoltak Emléktáblája (Mezőtúr)

A Szovjetunióba elhurcolt mezőtúri lakosok emlékére márványtáblát avattak 2016. szeptember 1-jén. A 2. világháború végén elhurcolt 274 személy emléke előtt tiszteleg a mezőtúri városháza északi homlokzatán elhelyezett emléktábla.

Forrás:

Bodor Márti: II. Világháborús Bombázás Mezőtúri Áldozatainak Emléknapja = Mezőtúr és Vidéke (2016.09.09.): 3.

Dobos István (1917-2016)

Dobos István 1917. december 13-án született. Teológiai tanulmányokat folytatott. 1945 után magyar és angol szaktárgyai mellett orosz nyelvből is diplomát szerzett. 
Több évtizeden keresztül tanított a mezőtúri Református Gimnáziumban (utóbb Dózsa György Gimnáziumban), valamint a leánygimnáziumban is. A későbbiekben a helyi mezőgazdasági főiskola lektorátusának kinevezett vezetőjeként oktatott 17 évig.
 
Nyugdíjazása után sem pihent.
Tartalomátvétel