Munka Érdemrend

Szabó (Baranyó) László (1923-1981)

Szabó László Szolnokon születet 1923. augusztus 2-án. Baranyó László néven született.
Apja Baranyó Sándor MÁV-betűíró, anyja Lándor Erzsébet háztartásbeli volt. 1943-ban a székesfehérvári Gróf Széchenyi István Ipari Középiskolában érettségizett. 1951-ben végzett okleveles középiskolai tanárként az MKE tanárképző szakán.
1956-ban statisztikai felsőfokú képesítést szerezett. Az egyetemi doktori fokozatot 1963-ban védte meg az input—output elemzés módszereiről készített értekezésével.

Kozma Ferenc (1931-2005)

Kozma Ferenc közgazdász, egyetemi tanár Szolnokon született 1931.

Kóczián Zoltán (1924-1982)

Kóczián Zoltán statisztikus, közgazdász, a KSH Bács-Kiskun megyei igazgatója Tiszaföldváron született 1924. február 18-án. Édesapja kántortanító, édesanyja háztartásbeli volt.
Elemi iskolai tanulmányait Tiszaföldváron végezte 1929-től 1934-ig. Gimnáziumi éveit 1934-ben, a bencések pápai Szent Mór Katolikus Reálgimnáziumában kezdte, majd a szegedi Magyar Királyi Állami Klauzál Gábor Reálgimnáziumban folytatta, ahol 1941 -ben érettségizett.

Horányi Péterné Tóth Elvira (1926-1972)

Tóth Elvira statisztikus, közgazdász Jászapátin született 1926.

Héja László (1921-1994)

Héja László statikus, közgazdász Jászberényben született 1921. október 10-én.

Tartalomátvétel