Személyek

Máthé József

Máthé József mérnök 1920 és 1926 között volt a MÁV Szolnoki Járműjavító műhelyfőnöke. 

Műhelyfőnökként elnöke volt a műhely sportszakosztályának is. 1924-ben Máthé József elnökte idején bővítették ki a sportelepet és a 800 személyes fedett tribünt építettek alatta öltözékkel. Ekkor vette kezdetét a sportelep mellett lévő mocsaras terület feltöltése is.

Bahns Ferenc

Bahns Ferenc mérnök 1886-1894 között volt a MÁV szolnoki műhelyfőnöke.

Bahns Ferenc

Czitronyi János

Czitronyi János okleveles gépészmérnök, MÁV főfelügyelő.

Márkus Mária (1897-1979)

1897. szempetmebében született Márkus Mária. Óvónői oklevelét 1919-ben szerezte a fővárosi Magyar Királyi Állami Óvónőképző Intézetben.

A vármegyei tanfelügyelő engedélyével nyitott magánóvodát Jászfényszarun, amely 1934 tavaszán nyílt meg. Az intézményt 1948-ban államosították.

Fenyvesi Máté (1934-2022)

Dr. Fenyvesi Máté közel két évtizeden át állatorvosként dolgozott Jászberényben 1979-től. A rendszerváltást követően, 1990 és 1994 között Jászberényi város önkormányzatának is tagja volt. A Független Kisgazda Párt képviselőjeként bekerült Jászberény város önkormányzatában. Később, 1998-tól az FkGP parlamenti képviselője lett, majd 2002-ben a Fidesz színeiben lett újra képviselő.
 
Sikeres labdarugóként kezdte pályafutását.
Tartalomátvétel