Szobrok

Jézus szíve-szobor (Újszász)

2019 nyarán egy másfél méteres Jézus-szobrot adományozott az újszászi Zagyvaparti Idősek Otthonának az intézményben közfoglalkoztatottként dolgozó Kaló Tibor. A Budapestről megrendelt szobrot, két vázával együtt, Dobozi Róbert polgármester segítségével szállították a fővárosból új helyére, az intézmény udvarára, az otthon lakói nagy örömére.
A Jézus szíve elnevezésű alkotást Miklós János plébános szentelte fel

Forrás:

Magot érlelő virág (Szolnok)

1983 júniusában Magyarország, a Vetőmag Vállalat volt a házigazdája a Nemzetközi Vetőmag Kereskedelmi Szövetség és a Nemzetközi Vetőmag Nemesítő Szövetség kongresszusának. Szolnokon a Vetőmag Vállalat Közép- magyarországi Területi Központja is helyet adott a nemzetközi szimpóziumoknak, bemutatóknak.
Ennek keretében szép műalkotással gazdagodott az 1. számú vetőmagüzem környezete.

Velemi Endre-mellszobor (Jászapáti)

A jászapáti termelőszövetkezet székháza előtt állt Velemi Endre (1886-1919) jászsági politikus mellszobra, amelyet 1985-ben állítottak fel.

Orosz Pál-szobor (Karcag)

1993-ban állították fel a karcagi római katolikus templom kertjében Orosz Pál (1907-1953) mellszobrát, amely Györfi Sándor szobrászművész alkotása.

Forrás:

Szerdahelyi Csongor: Karcag nem felejt. Új Ember (1997.05.25.): 4.

Móricz Zsigmond-szobor (Kisújszállás)(1996)

A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium Öreg Diákk Baráti Köre kezdeményezésére egy, a Papi Lajos hagyatékában lévő gipsz Móricz-mellszobrot Györffy Sándor karcagi szobrász bronzba öntötte.

Tartalomátvétel