Szobrok

Horthy István-szobor (Szolnok)

A kormányzóhelyettes emlékének megörökítésére egy szobor felállítását határozta el a város vezetése 1942-ben. Vastagh György szobrász alkotása a kormányzóhelyettes pilótaszobrából és egy mellékalakból, egy koszorút elhelyező szűrös parasztember figurájából állt. Szolnokon 1944-ben a városháza előtti téren állítottak fel. Március 19-ére kitűzött szoboravató a németek bevonulása miatt váratlanul elmaradt, s az emlékművet később sem avatták fel.

Szent András Apostol szobra (Jászszentandrás)

A Szent Antal Apostol téren áll a 2007-ben, a 13. Jászok Világtalálkozója alkalmából felavatott szakrális alkotás, amely Kő Pál szobrászművész és Dávid Sándor munkája.

 

Kubikus szobor (Jászárokszállás)

Szabó László szobrászművész alkotása 1977 óta áll Jászárokszállás szívében. A település főterén felállított szobrot eredetileg Solymosi Ignác (1898-1938) helyi születésű munkásmozgalmi vezetőnek állított emléket.

Jászárokszállás

Szent Vendel-szobor (Jászárokszállás)

Az 1832-ben állított szakrális jellegű szobor a Jászberény felül érkezőket fogadja Jászárokszállás határában a főút mentén. A szobor talapzatán olvasható felirat: Szent Vendelin / buzgón kérünk/ Isten előtt / légy meletünk / marha dög elen / védelmünk.

Vörösmarty-szobor (Újszász)

Vörösmarty Mihály (1800-1855) 1849. január első napjaiban a Pestről Debrecenbe menekülő kormánnyal együtt érkezett Szolnokra. Családjával a kemény télben szekéren kellett folytatnia az utat. Vörösmarty, hogy alig 8 hetes kislányát a többnapos út viszontagságaitól megkímélje, Vörösmarty Jánoshoz, az Orczy-birtok gazdatisztjéhez vitte.

Tartalomátvétel