Szolnok

Csapó Sándor

Szolnokon született 1880-ban. Lakatosnak tanult. Budapesten működött, majd 1899-ben a MÁV szolgálatába lépett.

1909-ben mozdonyvezető, majd 1920-ban főmozdonyvezető lett.

1920-ban a szolnoki MÁV mozdonyvezetők otthonának egyik alapítója és elnöke lett. 

Tagja volt a városi képviselőtestületnek, a római katholikus egyházközség képviselőtestületének, a Keresztény gazdasági Szociális Pártnak, a magyar királyi állami vasutasok szövetségének, az Országos Mozdonyvezetők Szakcsoportjának és alelnöke a MÁV szolnoki sportegyesületnek.

Patay Ferenc

1894-ben született Szolnokon. 1913-ban végezte el az ipariszakiskolát, majd a MÁV szolgálatába állt. 1918-ban nevezték ki Szolnokra művezetőnek. 1922-ben a fűtőház művezetője lett.

A fűtőházi tűzoltó testület parancsnoka volt. 

Választmányi tagja a vármegyei önkéntes tűzoltó testületnek és vezető tagja számos egyesületnek és testületnek. Egyik alapítója volt a fűtőházi Összetartás dal- és zene egyletnek 1913-ban.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Illyés Endre

Kolozsvárott született 1888-ban. Az ipari szakiskola elvégzése után a MÁV szolgálatába állt. Különböző beosztások után 1927-ben a MÁV szolnoki főműhelyének főművezetője lett.

Titkára volt a szolnoki Összetartás Egyesületnek, valamint a Rákosi Vasutas Egyesületnek is.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Gálcsik Jenő

Szolnokon született 1888-ban. Kassán tanult, majd Miskolcon kezdte pályáját.

1913-ban került Szolnokra. A MÁv főművezetője lett.

A szolnoki keresztényszocialista szakszervezet egyik alapítója volt. Elnöke a Millennium Önképző Dal- és Zeneegyletnek, a megye dalos kerületének, tagja a városi képviselőtestületnek és a római katholikus egyházjöség tanácsának.

Forrás:

Veres Sándor

1895-ben született Szolnokon. Petrozsényben járt középiskolába. Pályáját Piskiben kezdte, szertárnok jelölt volt 1913-tól. 1921-ben helyezték át Szolnokra, mint műhelyszertárnokot és 1922-ben a fiókszertár vezetője lett.

Tagja volt a MÁV Sportegyletnek és a keresztény nemzeti pártnak.

Forrás:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Trianon után. Budapest, 1930.

Tartalomátvétel