Templomok

Római katolikus templom (Törökszentmiklós)(1900)

Az Ipoly Arnold téren álló két tornyú neogótikus stílusú főtemplom 1900-ban épült. A Rózsafüzér Társulat adományaiból készült Szent István király és Szent Imre herceg kőszobor a fő- és mellékhajót elválasztó árkádsor felett és a gádorfal ablakai alatt, a szentély felé haladva a jobb oldalon találhatók. Az augusztus 20-i ökumenikus ünnepi mise és a városi megemlékezés egyik helyszíne a főtemplom és a templom előtti tér.

Római katolikus templom (Zagyvarékas)

A zagyvarékasi római katolikus Szent Imre Templom

Zagyvarékas

Kápolna (Vezseny)

A kápolna a XIX. században épült. A vályogból készült épület a 2000-ben az árvíz és a belvíz miatt olyan súlyosan megsérült, hogy le kellett bontani. Az új kápolna 2001 és 2006. között épült. 2006. augusztus 20-án, Szent István tiszteletére szentelték fel a csónakkápolnát, amelynek épülete hajóra hasonlít, a teteje pedig egy felfelé fordított csónakot formáz.

Római katolikus templom (Újszász)

A neoromán stílusú, Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templomot 1885-ben Orczy Béla és Andor építtette.

Újszász

(Képeslap - Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptára)

Római katolikus templom (Kunszentmárton)

Szent Márton plébániatemplomot Jung Károly építette 1781 és 1784 között. A Köztársaság téren álló késő barokk templom ma műemlék. A templom eredetileg csehboltszakaszos hajóval és víes záródású szentéllyel épült. Négy szintes homlokzati tornya van, amely homorúíves falakkal csatlakozik a hajóhoz. A párkányon és a támpilléreken gazdag szobrászati díszítés. A templom belsejében figyelemre méltó a copf főoltás és a szószék.

Tartalomátvétel