Tiszaföldvár

Tóvizi Kálmán és Tóvizi Kálmánné emléktáblája (Tiszaföldvár)

2022. december 18-án avattak emléktáblát a Nyíl Úti Általános Iskola két legendás pedagógusa, Tóvizi Kálmán és felesége, Tóvízi Kálmánné tiszteletére haláluk 30. évfordulója alkalmából.

Az emléktábla az egykori iskola helyén műödő cipőipari üzem tulajdonosa, Tóth Ferenc és a tiszaföldvári kötődésű Szíki Károly javaslata alapján valósult meg.

Forrás:

Dobróka András: Emléktáblát avattak a Tóvizi tanárházaspár emlékére. Földvári Hírek (2023.01.)

Ladányi Ferenc (1930-2020)

1930-ban született Tiszaföldváron. Itt járt elemi iskolába, majd a ceglédi gimnáziumban folytatta tanulmányait. A háború után Szentesen fejezte be a gimnáziumot. Szegeden a Pedagógiai Főiskolán szerzett földrajz-rajz szakos tanári diplomát.

Először Rákóczifalván tanított, majd a Virághegyi Általános Iskolában kapott munkát. Végül a tiszaföldvári Ószöllői Általános Iskolában helyezkedett el és dolgozott nyugdíjazásáig, 1991-ig.

Pathó Gyula (1950-2020)

Pathó Gyula 1950. szeptember 6-án Pestszentlőrincen született. 1981-ben végzett az Evangélikus Teológiai Akadémián. 1996-ban a szentes-tiszaföldvári gyülekezet lelkésze lett. 2011-től haláláig Tiszaföldvár lelkésze volt.

2020. szeptember 24-én hunyt el.

Forrás:

In memoriam Pathó Gyula. Földvári Hírlap (2020.11.): 9.

Gaál István (1891-1970)

1891. május 25-én született Ajak községben. 1914-1918, majd 1920 és 1922 között Tiszaföldváron volt segédlelkész. Itt kötött házasságot Kovács Rózával. 1922 őszén került Törökszentmiklósra. 1923-tól egyházmegyei számvevő, 1933-tól jegyző volt, egy évvel később pedig az egyházmegyei főjegyzői tisztséget töltötte be. 1937-ben a Nagykunsági Egyházmegye esperesévé választották, amely tisztséget 1958-ig töltötte be. Emellett számtalan civil szervezet munkáját is segítette Törökszentmiklóson. Több kitüntetés birtokosa volt.

Karsay Koppány (1943-2008)

Dr. Karsay Koppány 1943-ban Tiszaföldváron született. Szolnokon a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1967-ben, Szegeden szerzett orvosi diplomát.

Tartalomátvétel