Tiszafüred

Vasúti híd (Tiszafüred)

1891-ben épült rácsos híd a vasúti forgalom számára a Tisza felett Tiszafüred és Proszló között. Később a közúti forgalmat is átvezették.

1944 szeptemberében repülőbombák két nyílását tönkretették. 1947-ben építették újjá.

Tiszafüred

Tisza-híd (Tiszafüred)

Az Örvény átkelőhely a Tiszán már az Árpád-korban is fontos volt, mert két fontos főútvonalat kötött össze: Debrecen -Erdély, valamint az Eger-Kassa közötti országutakat. A török hódoltáság alatt a rév vámbevétele csökkent. A török kiűzése után annak ellenére, hogy a postaút elkerülre a Poroszló-Örvény közti részt, a komp jelentősége nőtt.

Ágfay Antal (1956-2005)

Ágfay Antal 1956. május 5-én született Hidvégardó településen. 1981-ben szentelték pappá. Több Jász-Nagykun-Szolnok megyei település (Törökszentmiklós, 1982; Tiszaörs, 1985; Tiszafüred, 1992) plébániáján szolgált. 1999-ben belépett a kapucinus rendbe, majd 2000-ben az egri egyházmegyébe lépett át. 2005 őszén bekövetkezett haláláig Dorogháza plébánosa volt.

Halász Zsigmond (1907-1981)

1907-ben született. Még a polgári iskola tanuljaként segédkezett a tiszafüredi múzeum és könyvtáregyletben. 1923-ban állt munkába. Dolgozott a Tiszafüredi Cipész KTSz-ben, majd a Járási Építő és Vegyesiőpari Szövetkezet könyvelője volt. Tagja volt a népfrontmozgalom helyi szervezeteinek. Az ÁFÉSz felügyelő bizottságában is szerepet vállalt. 

Szentesi Jánosné Balogh Klára

1947-ben született Gödöllőn. A tiszafüredi Járási Könyvtár tájékoztató köyvtárosaként 1977-ben a Szolnok Megyei Tanács Elnöki Dicséretében részesült. 1981-ben Szocialista Kulturáért kitüntetést kapott.

Tartalomátvétel