Tiszakürt

Bolza-kúria (Tiszakürt)

Gróf Tige Lajos és Steöszel Terézia, Kürt akkori földbirtokosának lánya 1825-ben kötöttek házasságot. Az 1830-as években emeltették a klasszicista stílusú vadászkastélyukat, amely a a mai kúria bal szárnyában van beépítve. A rezdencia melletti park kialakítását is Tige Lajos kezdte meg.

Szabolcska Mihály-emlékoszlop (Tiszakürt)

Szabolcska Mihály (1861-1930) református lelkész, költő Tiszakürtön született. Szülőháza már nem áll, de az egykori lakóház helyén egy emlékoszlopot emeltek az utókor számára.

Református templom (Tiszakürt)

1888-ban épült a település református temploma. Az eklektikus stílusban emelt templomot 2011-ben renoválták. A  református templom 27 méter magas tornyában három harang található. Az 1. világháború után a tiszakürti hívők kétszázhetven mázsa búzát adtak a harangokért. A négy mázsa húsz kilós nagyharang Szlezák László műhelyében készült 1924-ben.

Bézi István-eméktábla (Tiszakürt)

Dr. Bézi István (1891-1955) tiszaroffi születésű orvos, aki a budapesti Szent László Kórházban dolgozott. Egykori szülőháza helyén emeltek emléktáblát a tiszteletére.

Tiszakürt

Közbirtokosság keresztje (Cserkeszőlő)

A köves út mentén egy magánház kerítése mellett található az 1912-ben emelt kőkereszt és a mellette álló harangláb. Egykor Tiszakürthöz tartozott a mai 44-e főút által kettéválasztott terület, amelynek északi oldalát Kisasszonyszőlőnek, a déli oldalát Varjasnak nevezték. Kisasszonyszőlő hegyközsége állította a feszületet, amelyről a posztamensen olvasható felirat is tanúskodik.

Tartalomátvétel