Tomajmonostora

Nagy Zoltán (1918-2012)

Nagy Zoltán 1951 nyarán kerül a tomaji általános iskolába igazgatónak. Felfigyelve szakmai kvalitásaira a Kunhegyesi Járási Művelődési Osztály vezetésével bízták meg, majd kunhegyesi Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója lett 1964-ben. 1977-ben vonult nyugdíjba.
Nyugdíjas évei alatt is aktívan kutatott. 2004-ben jelent meg Kunhegyes város története című helytörténeti könyve.
2012-ben hunyt el.

Forrás:
Juhász Lászlóné: Nagy Zoltán. In: Kunhegyesi nagykun kalendárium 2013. Kunhegyes, 2013. pp. 178-180.

Szent Móric kápolna (Tomajpuszta)

A Kunhegyeshez közelebb lévő, de Abádszalók határában elterülő Tomajpusztán, a Kis-Fás-halmon - kastélya közelében - kápolnát építtetett gróf Nemes Vince (1830-1896) családja és cselédsége számára, temetkezési helyül szolgáló kriptával. A Novák Ferenc budapesti műépítész által tervezett neogótikus stílusú kápolnát 1892. szeptember 22-én szentelték fel Szent Móric vértanú tiszteletére. Az oltárképet Vastagh György (1834-1922) festőművész készítette.

Római katolikus templom (Tomajmonostora)

A katolikus egyház 1938-ban gróf Nemes János közreműködésével és a lakosság felajánlásával épített templomot a községben.

A Tisza-tavi templomok útján nevű projektnek köszönhetően kezdtek Tomajmonostora templomának felújításához 2014-ben. A templom födémszerkezetét kicserélik, így megszűnik a hajórész eddigi beázása. Felújításra kerül a villámhárító rendszer, megújulnak a nyílászárók, a padló és az elektromos hálózat. A munkálatok során a keresztgömbben egy időkapszulára bukkantak, egy üvegben tintával írt emléksorok találtak 1939-ből.

Református templom (Tomajmonostora)

A református templom 1936-ban épült. 2011 nyarán a kunhegyesi egyházközség javaslatára kezdődött meg a templom felújítása. Megújult az épület tetőszerkezete és a templomkert is rendezetté vált.

Római katolikus kápolna (Tomajmonostora)

1890-ben épület fel a település római katolikus kápolnája. Az eklektikus stílusban emelt templomot Kisboldogasszony tiszteletére szenteltek fel.

Tomajmonostora

Tartalomátvétel