Újszász

Szathmáry György (1928-1990)

Szathmáry György költő 1928. július 10-én született Szolnokon. Szülővárosában végezte el a középiskolát. A Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Ekkor született versei miatt már összetűzésbe került a korabeli kommunista hatalommal. 1946-ban az ÁVÓ őrizetbe vette egy éjszakára. A Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-filozófia szakán kezdte meg felsőbb tanulmányait.

Orczy-kastély (Újszász)(1890)

A régi kastély eladása után Orczy Andor új rezidenciáját a Szarvas-ér és Szarvasmalom körüli ligeterdős területen emleltette. A kastélyt övező park tervszerű kiépítésére a 19-20. század fordulóján került sor. Orczy Zsuzsanna 1935-ben eladta a kastélyt az Isteni Megváltó Leányai apácarendnek, amely zárdát, valamint az idős apácák számára otthont és egészházat alakított ki az épületben.

Orczy-kastély (Újszász)(1830)

A kastély 1830 körül épült klasszicista sítlusban a tulajdonos, Orczy György megbízásából, Zofahl Lőrinc tervei alapján. A kastély az 1800-as és 1900-as évek fordulóján cserélt először gazdát, amikor Orczy Andor eladta gróf Dessewffy Emilnek, mivel elkészült az Orczyak új rezidenciája a Szarvashalom körüli ligeterdő területén.  

Vörösmarty-szobor (Újszász)

Vörösmarty Mihály (1800-1855) 1849. január első napjaiban a Pestről Debrecenbe menekülő kormánnyal együtt érkezett Szolnokra. Családjával a kemény télben szekéren kellett folytatnia az utat. Vörösmarty, hogy alig 8 hetes kislányát a többnapos út viszontagságaitól megkímélje, Vörösmarty Jánoshoz, az Orczy-birtok gazdatisztjéhez vitte.

Kossuth-szobor (Újszász)

A Dózsa György úton, a Gimnázium és Szakközépiskola épülete előtt áll Petőfi Sándor (1822-1849) és Kossuth Lajos (1802-1894) mellszobra. Turza Ferenc szobrászművész alkotásait egy időben avatták fel 1999 októberében.

Tartalomátvétel