1848-as síremlék (Törökszentmiklós)

A síremlék az 1849. március 5-i szolnoki csatában elesett honvédek hamvai felett áll a római katolikus temetőben. Az 1. és 2. hadosztály az ütközet után Törökszentmiklóson táborozott. Ezalatt a sebesült és a járvány következtében megbetegedett honvédeket az Almásy-szegényházban berendezett kórházban helyezték el. A plébániai anyakönyvek tanúsága szerint 46 honvédet temettek el az itteni sírkertben. Gerenday Antal és Fia sóskúti kőből készült kőoszlopát 1898. novemberében állították fel közadakozásból. A síremlék márványlapján a következő felirat olvasható: "Az 1849. szolnoki csatában megsebesült és itt eltemetett honvédek emlékének állítá T.-Sz.-Miklós közönsége. 1898." A november végi emlékmű-avatásra írodott Dudás József költeménye.

A síremléket 2009-ben közadakozásból felújították a Városvédő és -Szépítő Egyesület szervezésében. Az emlékmű restaurációját Kovács Jenő abonyi szobrászművész-restauráztor végezte el.

Törökszentmiklós

Dudás József: 1898. nov. 27.
 
Jöjjetek ki lányok a temetőkertbe...
A honvédsír kopár, nincs virággal fedve.
Hozzatok virágot, szentmiklósi lányok!
Azoknak a dicső, azoknak az áldott
Honvédeknek sírjára:
Szívünk majd felhevül, szemük majd felragyog;
Megértik, mint hajdan a hívó szózatot:
Előre! Csatára!
 
Ne vádoljon bennünk, a mi eddig vádolt.
Szentmiklósnak népe, tépjük szét a fátyolt!
A mi szívünkben is nemzeti láng lobban:
Mégis az a fátyol még a síron ott van.
Emlékszobrot rája!
Szívünk majd felhevül, szemünk majd felragyog;
Megértik, mint hajdan a hívó szózatot.
Előre! Csatára!
 
Járjunk aztán oda honfiú imára.
Érezzék az alvók, még ébren a hála!
Még síratjuk őket s fáj a szívünk bele,
Még érettük szemünk hulló könynyel tele!
S a hulló könyárra:
Szívünk majd felhvül, szemük majd felragyog;
Megértik, mint hajdan a hívó szózatot:
Előre! Csatára!
 
Jöjjetek mindnyájan! s ott a szentelt halmon
Énekünk hagjait szétbúgni hadd hallom.
Mint mikor csalogány kesereg az ágon.
Sikongjon, zokogjon, bánatosan, fájón!
Ajkaink dalára:
Szívünk majd felhvül, szemük majd felragyog;
Megértik, mint hajdan a hívó szózatot:
Előre! Csatára!
 
Jöjjetek ki lányok majd a temetőbe...
Hozzatok virágot, koszorúba kötve.
Hozzatok virágot, szentmiklósi lányok!
Azoknak a dicső, azoknak az áldott
Honvédek szobrára:
Kiknek utoljára szemük még felragyog
S az lesz az utolsó elhaló sóhajok:
Áldás a hazára!

Forrás:

Eigner Nándor: A török-szent-miklósi honvéd-siremlék. Budapest, 1901.