Bedőné Bakki Katalin (1944-2016)

Bakki Katalin Jászberényben született 1944-ben. Édesapja id. Bakki József  karnagy,  aki a helyi állami zeneiskolát alapította. Apja  és bátyja a Palotásy János Kórus vezetője volt. 1966-ban végzett a debreceni Kodály Zoltán Zenetanárképző Főiskolán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zenetanár és karvezető szakán diplomát szerzett 2001-ben.
 
Négy évtizeden át dolgozott pedagógusként a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, emellett a Kállai Éva Gimnázium (ma Liska József Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium) és a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola ének-zenetanára is volt. 1969-1985 között a Palotásy János Zeneiskolában rézfúvós hangszereket és szolfézst tanított.  
 
Karnagykén több helyi kórus munkájában működött közre a Vasas (ma Déryné) Kórus után  1975-ben  maga vette át a karnagyi pálcát a Palotásy János Kórusban. A Magyar Rádió Kóruspódium sorozatában több kórust is sikerrel mutatott be az 1970-es években. Jászberény Város Önkormányzata több évtizedes munkásságáért 2004-ben Pro Urbe Jászberény elismerésben részesítette. 2012-ben ő volt az első nő, aki a város díszpolgári elismerését megkapta.
 
Alapító tagja volt a Bárdos Lajos Társaságnak, tagja a KÓTÁ-nak, és 2002-től elnökségi tagja a Pedagóguskórusok Országos Társaságának. 2011-ben Csokonai Vitéz Mihály Alkotó Díjjal jutalmazták.
(Jász Trió TV)
 
2016. november 29-én hunyt el 72 éves korában. December 12-én a jászberényi Fehértói temetőben helyezték örök nyugalomra.
 
Forrás:

Hortiné Bathó Edit: Búcsú Bedőné Bakki Katalin karnagytól = Redemptio (2017.02.) : 21.