Binder Ottó (1889-1951)

Binder Ottó 1889. május 14-én született Medgyesen. A Bécsújhelyi Katonai Akadémia elvégzése után a Császári és Királyi 4. huszárezredben kezdte meg katonai szolgálatát 1910-ben. Az első világháborúban orosz hadifogságba esett, ahonnan 1921-ben tért haza. 1922. május 1-jén szolgálattételre a folyamőrséghez osztották be. 1924-től két éven keresztül ismét átmeneti viszonyban volt. Ezt követően a két világháború közötti időszakban mint a Lovagló-és Hajtótanárképző Iskola lovaglótanára, illetve mint az alagi Honvéd Versenyistálló parancsnoka tevékenykedett. Közben 1927 és 1928 között Pápán a 2. vegyesdandár huszárszázad beosztott tisztjeként, majd 1937. augusztus 1-jétől Sopronban a 3. huszárezred elsősegédtisztjeként is szolgált. 1938. november 1-jén ezredessé, 1942. március 30-án pedig vezérőrnaggyá léptették elő. 1938 novemberétől a Lópótlás Felügyelőségnél a Honvéd Versenyistálló parancsnoki teendőit látta el. 1940 márciusa és 1942 novembere között a Lovagló-és Hajtótanárképző Iskola parancsnoka volt. 

1943. február 1-jei nyugállományba vonulása után szolgálataiért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. 1944 novemberében a háborús helyzet alakulása folytán a Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolával Dunántúlra települt. 1945. március 29-én a Csepreg melletti Gyertyánospusztánál szovjet fogságba esett. 1948-ban tért haza. El kellett hagynia a fővárost és 1951 augusztusában családjával Kunszentmártonba telepítették ki. A Mátray Téglagyárban dolgozott segédmunkásként. 1951. november 27-én hunyt el. A kunszentmártoni felős temetőben nyugszik. SÍremlékét rendszeresen ápolják, többek között a nevét viselő Binder Ottó Olimpiai Baráti Kör.

Pályafutása során az 1920-as években a magyar lovassport kiemelkedő egyénisége volt. Díjlovaglásban 1924-ben és 1929-ben, militaryben 1925-ben, díjugratásban pedig 1927-ben és 1930-ban nyert magyar bajnokságot. 1927-ben a dormundi nemzetközi lovasverseny fődíját is megnyerte díjugratásban. Az 1928-as amszterdami olimpián őrnagyi rendfokozatban vett részt és a military versenyszámban indult. A csapattal a 2. helyen végzett.

Forrás:

Szabó János: Binder Otttó. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton, 2006.

Száthó Ferenc: Binder Ottó születésnapját ünepeljük = Kunszentmártni HÍr-Lap (2018.05.): 5.