(bárdányi és erdőteleki báró és gróf)
Eredeti neve Buttlar volt, ősi fészke pedig Islitz város, az Oroszországbeli Kurland tartományban. Innen származott János-József báró ezredes, ki kevéssel a törökök kiüzése után, 1689. évben már mint az egri vár parancsnoka szepelt.
A nemességét tanusitó, Esterházy Pál nádor által kiállitott, oklevelet 1691. évben, a magyar indigenatus adományozásáról szóló, 1696. évi május 7-én kiadott oklevelet pedig 1696. évben hirdette ki a vármegye.
(1691. év 51. jkl. 1696. év 252. jkl. K. K. XXIV. 81.)
Igy ő aligha lehetett azonos azzal a Budler János báró lembergi parancsnokkal, kinek honfiusitását az 1687. évi 28. t.-cz. czikkelyezte be.
Mint várparancsnok nagy hatalommal rendelkezett s némileg talán vissza is élt vele, legalább erre enged következtetni gr. Nigrelli Oktávnak 1694. évben hozzá intézett intelme, hogy a megye joghatóságába ne avatkozzék s a közmunkát saját czéljaira ne használja.
(1694. év 24. sz.)
Ő szerezte meg 1692. évben Alsó- és Felsőerdőteleket, Átányt, 1693. évben Pázmándpusztát, később a serőhalmi, a hanyi s a runyai Soldos Péterné Ragályi Erzsébettől zálogba vett tenki pusztákat.
(1692. év 59. sz. 1693. év 65. sz. 1694. év 24. sz. 1699. év 84. sz. 1700. év 495. jkl.)
Mivel gyermekei nem voltak, a család nevét pedig fentartani akarta, közeli halálát érezvén, magához vette unokaöccsét, az anyjával és fivérével Islitzről Bécsbe költözött János-Lajost, az egri káptalan előtt 1701. évben fia gyanánt örökbe fogadta s még ezen évben meghalt.
A család tulajdonképeni alapitójának tehát ezt a János-Lajost kell tekintenünk, kiről feljegyezzük, hogy Islitzen 1679. évben született, 1714. évi febr. 23-án honfiúsitást, grófi rangot nyert, melyet az 1715. évi 134. t.-cz. iktatott be.
(K. K. XXX. 255.)
Tevékeny részt vett a megyei életben, igy ő volt a porták rendezésére, kivetésére, továbbá a nemesség megvizsgálására kiküldött bizottságok szellemi irányitója.
(1714. év 46. sz. 564. jkl.)
Bár két nejétől Heckenstal Zsófia Borbálától és Hallweil Anna Mária Eszter bárónőtől összesen 12 gyermeke származott, Egerben 1749. évi november 9-én kelt végrendeletében már csak egy fiuról, Gábor-Rudolf-Jakabról és három leányról tesz emlitést. Örökölt, továbbá Szökőpusztán, Nagyivánon, a hegyaljai szőlőkben szerzett javait s egri székházát mind fiának hagyományozta. Meghalt 1752. évi okt. 30. Erdőteleken s ha végső intézkedése teljesült, úgy nejeivel együtt az egri ferenczrendiek sirboltjában van eltemetve.
Fia Gábor-Rudolf-Jakab megszerezte a bárdányi birfokot s Antal testvérével együtt 1784. évi jan. 2-án a "bárdányi" előnevet nyerte.
(K. K. LII. 444. 460.)
Két neje volt, az első Buttlar Erzsébet grófnő - kinek családneve egy helyütt Ficsenhaasen - a másik Nagy Borbála, a ki utóbb Ungváry István neje lett. Gyermekek csak első házasságából származtak, de ezek mindannyian mag nélkül haltak meg.
A család leszármazása hiteles levéltári oklevelek
(1843. évi 353. sz. 1845. évi pp. 19.) alapján.

http://vfek.vfmk.hu/00000108/040.htm


Amint tehát látjuk, a család sirba szállt. Utolsó férfisarja János volt, a ki főleg a Ludovika akadémia javára tett óriási alapitványával örökitette meg emlékét. 1843. évben Mittau városban, Orosz-Lengyelországban, valami családbelije halt meg, ki után örökösödési igénye volt. 1840. évben tett végrendeletében nejének, kiről azt irja, hogy őt elsorvasztotta és őt maradék nélkül hagyta, csupán 5000 frtot rendel, nővérei utódainak pedig az atyja által a bánáti jószágba fektetett összeget hagyományozza, egész vagyonát pedig egyházi és emberbaráti czélokra áldozza. Ezt a végső intézkedését azonban lényegesen módositotta. Azt akarta ugyanis, hogy a Buttler név s a család fénye továbbra is fenmaradjon, azért Buttler Sándor gróf nevű névrokonát a bajorországi Haimhausen-ból magához hivta s miután ez az ő beleegyezésével Borbála nővérének - Barkóczy Imréné bárónénak - Imre fiától való unokáját, Barkóczy Évát, nőül vette, 1845. évi május 2-án kelt pótvégrendeletében szerzeményi javainak általános örökösévé tette. Ezt a pótvégrendeletet nővéreinek leszármazottjai perrel támadták, de barátságos egyességgel megszüntették. János meghalt 1845. évi május 3-án az általa szerzett dobóruszkai birtokán.
(1845. év pp. 19.)
A Buttler-Clounebough másk. Haimhausen családhoz a névazonosságon és Sándor grófnak fent emlitett házasságán kivül aligha fűzte egyéb kötelék, legalább nincs reá bizonyiték. De ha közös törzsből származott volna is ez a két család, a haimhauseni családról akkor sem tennénk emlitést, mert nem nyert magyar honfiusitást.
A család nemességét illetőleg még két oklevélről van tudomásunk, az egyiket a csanádi káptalani (VIII. köt. 88. lap), a másikat az esztergomi primási (Prot. J. fol. 56.) levéltárban találjuk.
Pontos czímerét Siebmacher czímerkönyve közli.

Forrás:

Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Eger, 1906.