Dobos Károly (1902-2004)

1902 decemberében született Szolnokon. Teológiai tanulmányai során  az Amerikai Egyesült Államokba is eljutott (1923-1927).

Egy bányászvárosban magyarok között lelkészi szolgálatot is vállalt. A budapesti Vilma királynő úti (ma Fasori ) Református Gyülekezet másodlelkészének választotta 1938-ban. Tíz évig utazótitkára volt a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek.

Székesfehérvár

(Archív felvétel - Székesfehérvári Városi Képtár)

Felesége Ágoston Ilona, Ágoston Sándor (1882-1960) délvidéki püspök lánya, akit 1929. november 19-én vett el feleségül.  

A második világháború alatt zsidó személyeket, katonaszökevényeket és politikai üldözötteket is bújtatott a szolgálati lakása pincéjében. A kommunista diktatúra kiépülésével az államvezetés koholt vádjai miatt egyházának vezetői vidékre helyezték, Szank, Móricgát, Kiskunmajsa, Jászszentlászló, és a Kömpöci települések református lelkész lett. 1964-ben visszatérhetett a fővárosba, Pesthidegkútra hívták lelkésznek, emellett a Nagykovácsiban élő reformátusok lelkigondozását is ellátta 1978-ig. 1986-tól a Lepramisszióban vállalt szervezői feladatokat, amelynek magyarországi elindításában 1973-ban ő maga is élen járt.

(Lutheranhu felvétele)

2004. január 16-án hunyt el Budapesten 101 évesen. A fasori templom urnatemetőjébe helyezték örök nyugalomba.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Dobos Károly Lelkészi-díjat alapított. Nagykovácsiban 2013-ban a település református temploma előtti teret Dobos Károlyról nevezték el. Szülővárosában, Szolnokon is utca őrzi a nevét.

Forrás:

Isten kezében. 2013.