Fazekas Sándor (1940-2017)

Fazekas Sándor 1940-ben született Bajnokon (Vajdaság, a mai Szerbia). Tanulmányait a bajai általános iskolában kezdte, majd a szakközépiskolát is itt végezte el. Ezután Budapesten folytatta a Testnevelési Egyetemen, ahol sikeres diplomát szerzett. A katonaságnál kézilabdázott Zalaegerszegen. Tanítani 1957-ben kezdett, majd közel 42 évig folytatta hivatását, amikor is 2001-ben nyugdíjba ment. Középfokú edzői képesítést szerezett kézilabda,  labdarúgás, kosárlabda és atlétika sportágban.

Szolnoki Mezőgép (kézilabda), Szolnoki Spartacus (kézilabda), Besenyszögi SE (labdarúgás) egyesületekben edzősködött. Diák Olimpia lány,- fiúcsapat egyaránt többször nyert megyei bajnokságot. Hétszer volt országos elődöntős. Az atlétikával alapozta meg a többi sportág sikerét. 30 éven keresztül nyilvántartották a besenyszögi iskola csúcstartóit és legjobb sportolóit. Pályája végén a legkisebbeket edzette a Bozsik programban.
 
Feleségével két lányt neveltek fel: Angéla úszásoktatást tanít, Mónika szintén Testnevelési Egyetemet végzett. 
fazekas sándor kitüntetést vesz át
 
2009-ben pályafutását Jász-Nagykun-Szolnok megyei testnevelési és sportdíjjal jutalmazták 2010-ben több évtizedes pedagógiai munkájáért, a gyermekek sportra való neveléséért, a Flotta Klub létrehozásáért Besenyszög Díszpolgári címet adományozott Fazekas Sándornak.

2017 tavaszán hunyt el.

Forrás:

Búcsúzunk, emlékezünk = Új Néplap (2017.03.07.): 10.

Gyengéné Rácz Erika: Fazekas Sándor a Megyei Közgyűlés Díjazottja = Besenyszögi Hírmondó (2009.10.): 9.