Gortva Imre (1930-2019)

Gortva Imre 1969-ben költözött a Jászságból Kisújszállásra. A Bittner falusi általános iskolában helyezkedett el. 1971 szeptemberétől pedig a 625. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet magyar–történelem szakos tanára lett. Az 1977/78-as tanévtől az 1990-es nyugdíjba vonulásáig, az intézmény igazgatói feladatait is ellátta. 2002-ig óraadóként tanított.

Számos kitüntetéssel ismerték el szakmai munkáját: Miniszteri Dicséret, Az oktatásügy kiváló dolgozója cím, Kiváló Pedagógus. Kisújszállás képviselő-testülete 1994-ben Pro Urbe-díjjal, 2003-ban Arany János Pedagógiai Díjjal tüntette ki. 2011-ben pedig az Illéssy Alapítvány kuratóriuma Illéssy Sándor-díjjal köszönte meg iskolafejlesztő munkásságát. Az egri főiskola – ma már Eszterházy Károly Egyetem – diplomájának kiállítása után 50 évvel arany-, 60 évvel gyémánt-, 65 évvel később, 2017-ben pedig vasoklevél kibocsátásával ismerte el azt, hogy közmegbecsülésre méltóan teljesítette hivatását.

2019-ben hunyt el.

Forrás:

Toldi Attila: Gortva Imre. Kisbíró (2019.10.05.): 6.