Holokauszt emléktábla (Kisújszállás)

Kisújszállás és környéke zsidó közösségeinek ártatlanul elhurcolt és legyilkolt tagjainak állították az 1964-ben eladott, majd lebontott zsinagóga helyén épült áruház falán 2009-ben. Az egykori zsinagóga előcsarnokából megmentett két márványtábla, mely az épület létrehozásában közreműködők neveit őrzi, valamint a Városháza pincéjéből előkerült 1. világháborús izraelita emlékmű tábláját is újraavatták ebben az évben a zsidó temetőben kialakított új emlékhelyen. Az emlékhely Oláh László műköves mester munkája.