Iskolatörténeti emléktábla (2015)

Szolnok Pletykafalu elnevezésű városrészében működött a Kölcsey Ferenc Általános Iskola, melynek épületében jött létre 1992-ben az Alternatív Gimnázium. 2005-ben az általános iskolát a demográfiai hullámvölgy és pénzügyi racionalitás okán bezárta az önkormányzat. Az alternatív pedagógiai eszközökkel dolgozó gimnázium maradt.

2008-ban az iskola összevonásra került a Széchenyi István Gimnáziummal, mint annak tagintézménye a 2011/2012. tanév végéig az Abonyi úti iskolaépületben maradt. 2012. őszén már csak két osztályban folyt tovább a képzés már a Széchenyi István Gimnáziummal közös épületben. 2015-ben ballagott el az utolsó évfolyam, mely az Alternatív Gimnáziumban kezdte tanulmányait.

Szolnok

(Károly Nóra felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)

Az utolsó két végzős osztály  emléktáblát helyezett el ballagásuk alkalmával, így állítva emléket a 23 évig fennálló Alternítv Gimnáziumnak. Az emléktáblán Carl Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus gondolata olvasható: "Minden ember egy magában álló sziget, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is önmaga lenni".